Kit képviselnek a szakszervezetek?
Valamikor a 90-es évek elején főnököm, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője elküldött a maga helyében tárgyalni egy kormány-kereskedelmi dolgozók szakszervezete hivatalos egyeztetésre. Először néztem, mint a moziban, majd kezdtem megérteni miről is szólnak a tárgyalások: hivatalosan és a háttérérdekek mentén.
A kereskedelmi dolgozók szakszervezete azt követelte, hogy a privatizációra meghirdetett kiskereskedelmi boltok után járó bevétel 3%-át a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének utalják át. A kormányoldal közölte, hogy a privatizációs törvény erre sem módot, sem keretet nem ad. A tárgyalások törvényi lehetőség híján ellehetetlenültek, az egyik fél mondta követeléseit, a másik fél meg a felhatalmazás hiányát.
Az viszont megfogalmazódott, hogy az Országgyűlésnél törvénymódosítást lehetne kérni, de abban, hogy mire, már ismét eltértek a vélemények. Ekkor volt egy áthidaló javaslatom, nevezetesen az, hogy minden értékesített üzlet után az ott dolgozók kapják meg közvetlenül a 3%-ot vagy átképzési támogatás vagy előnyugdíj-kiegészítés formájában. Mondom, közvetlenül, az üzletek eladása miatt munkanélkülivé vált dolgozóknak, helyzetük azonnali segítésére.
No, ha látták volna a tisztelt kereskedelmi szakszervezet, a dolgozók érdekeit oly buzgón képviselő érdekvédők arcát! Mintha legalább három savanyú citromba haraptak volna. Szóval miről van szó? Hogy a dolgozók közvetlenül lehívhatják a privatizációból származó pénzt, saját elhatározásuk szerint átképzésre vagy előnyugdíjra? No, azt nem! Hol marad akkor a kereskedelmi szakszervezetek szervező ereje és tudása?
Néztem a lefagyott arcokat, a lemerevedést, megértve, hogy az érintett dolgozók közvetlen segélyezése számukra nem kívánatos. Felnevetni nem illett. De a kormányoldal képviselői számára világossá vált, számomra tökéletesen, hogy az a szakszervezet a saját bevételét és nem a dolgozói érdekeket képviselte. A további tárgyalásokat innen ők nem folytatták. Önös érdekeik vízbe fulladtak.
A szocialista blokkban volt egy kiemelten sikeres szakszervezeti mozgalom, a lengyel Solidarnosc. Az tényleg a munkásokat és a nemzetüket képviselte, és volt történelmi formáló erő. Igen, a Solidarnosc sorsfordító időben volt a nemzetük motorja, nálunk pedig a szakszervezet főleg akadálya. Általában, de nem mindenütt. Állítólag a Pamutnyomó Ipari Vállalat szakszervezete tényleg tudta némileg képviselni a munkásérdekeket, s közvetlen szakmai viszonylatban lévén velük, úgy éreztem, ott volt emberséges hangulat. De a szakszervezetek összességében hűséges talpnyalói és aktív kiszolgálói voltak a szovjet rendszernek. Ma persze a nemzetközi nagytőkének.
Kérem, nézzék végig az elmúlt napok tüntetéseit. Kiért is szólnak? Ki gondolja, hogy értünk? A hazai szakszervezetek kinek az érdekében, kinek megváltásáért léptek eddig? Voltam egykor munkástanács-alapító, majd szóvivő. Akad valami fogalmam arról, mit jelent a munkás érdekképviselet. Nem balhédemonstrátorokat, hanem jól átgondolt stratégiát. És hol van az? Párizs utcáin? Vagy a Kossuth téren balhézóknál? És kit is képvisel a létező szakszervezet?