Párttörténeti tanulságok
A közvélemény-kutatások szerint ma Magyarországon kilenc olyan párt létezik, amelyik mérhető. A Fidesz (KDNP), a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum, a Párbeszéd, a Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk Mozgalom. Ebből ma a Parlamentben – a KDNP-ét is külön számolva – hét párt van. A rendszerváltás után, 1990-ben és 1994-ben hasonló volt a parlamenti pártok száma, csak a szereplők voltak mások. A mai országgyűlés összetétele leginkább az 1994-esre hasonlít.
Akkoriban az MSZP volt olyan nagy, mint ma a Fidesz. (1994-ben az MSZP éppen Somogy megyében volt a legerősebb). Összefogva az azóta már nem létező SZDSZ-szel, kétharmaddal kormányoztak. A Fidesz 1994-ben mindösszesen 7,01%-ot ért el, és a fiatal demokratáké volt az egyetlen párt, amelynek nem sikerült egyéni mandátumot szereznie. Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott. A Fidesz-KDNP – a legutóbbi, 2018-as választásokon – 49,60%-ot kapott, és a valamikori váltópárt, az MSZP legyengült 11,99%-ra.
Ha a mai ellenzéki pártok vezetői odafigyelnének ennek a harminc évnek a párttörténetére, akkor legalább két következtetést levonhatnának. Az egyik az, hogy egy 7,01%-os pártocska – karakteres vezetőkkel és jó politikai érzékkel – megsokszorozhatja a szavazóinak számát és kormányra kerülhet. A Fidesz nem attól erősödött meg, hogy az egyetlen programja Horn miniszterelnök szidása volt – ahogy ma ezt teszi Orbán Viktorral valamennyi ellenzéki párt és médiájuk – vagy az EU kormányra segítette, hanem tudatos szövetségi politikával, az „egy a tábor, egy a zászló” jelszóval ajánlott egy új nemzeti utat a szétesőben lévő polgári pártoknak. Ehhez olyan politikai tehetségekre is szüksége volt, mint Áder János, Orbán Viktor, Kövér László, Szájer József vagy Pokorni Zoltán. A másik tanulság pedig úgy hangzik, hogy a kis pártok valójában megakadályozzák a politikai váltógazdálkodást, és így gyakorlatilag a demokrácia ideális működését is zavarják. Egy öt-tízszázalékos pártnak csak akkor van ereje, ha koalícióképes. Nálunk egyik sem ilyen. Más kérdés, hogy a Fidesznek most nincs is szüksége erre.
Kilenc mérhető pártunk van, ebből egy domináns, a kormányzó Fidesz-KDNP (45%-kal), három kisebb, 5-10%-körüli (MSZP, DK, Jobbik) és öt olyan (LMP, Momentum, Kétfarkú Kutya, Párbeszéd, Mi Hazánk), amelyik 1-2%-os, így komoly pártnak nem nevezhető alakulat. Jelentős szavazatemelkedésre ebben az állapotukban továbbra sem számíthatnak. Ennek ellenére mindegyik álomvilágban él és kormányozni akar. Egyetlen programjuk az, hogy Orbán Viktor esküdt (és nem egyszer alpári stílusú) ellenségei. Miközben a zászlójuk sem, a táboruk sem közös. És amíg ezt a közöst nem találják meg, amíg nincs egy Orbán Viktorhoz kicsit is mérhető vezetőjük, addig nincs váltópárt, és a Fidesz-KDNP-nek tovább nő a szavazótábora.
Az ellenzéki pártokra szavazóknak pedig egyelőre bele kell nyugodniuk, hogy az országot egy erős Fidesz-KDNP, és Orbán Viktor vezeti. Soha nagyobb bajuk (és bajunk) ne legyen!