A nagy októberi
A héten éppen 101 éves évfordulója volt, a nagy októberi szocialista forradalomnak. Ez egy szép szimmetrikus szám, és egyben prímszám is. Azt gondolná az ember, hogy ilyenkor beindul a nosztalgia, és egyfajta, a krumplis tészta imádatán túlmutató tisztelet is megmutatkozik, a virtuális kamuk előtti, valódi kamuvilág jelenlegi híveiben.
Szóval lelkesen posztoló ismerőseim körében, akik bármilyen marhaságot megosztanak, ami a jelenlegi rendszer embertelenségét hivatott megmutatni, nem sürögtek, hogy a neten a témában megjelenő írásokat népszerűsítsék. Még az egykori cenzor Lendvai Ildikó is néma maradt, gondolom, cenzúrázta önmagát, pedig amúgy szívesen osztja az észt demokrácia-témában. Részemről boldogan olvastam volna, miként jut el valaki az MSZMP kulturális alosztályán végzett kitűnő munkájáért kapott Munkaérdemrend Aranyfokozatától a demokrácia és szólásszabadság imádatáig. Ez így a 101. évfordulón stílusos és minden bizonnyal tanulságos coming out lett volna, de Ildikó néne hallgatott.
Ha már coming out, akkor most töredelmesen bevallom, én is voltam úttörő, és nagyon belém ívódott az a pont, miszerint az úttörő, ahol tud, segít. Kiírtam hát e jeles évfordulón a következő megemlékezést:
„Ma van a nagy októberi szocialista forradalom 101. évfordulója, és senki nem emlékezik meg róla, még a nyíltan kommunisták sem. Vajon miért? Pedig mikor Lenin elvtárs megérkezett Pétervárra, aztán az Auróra lűdözni kezdett, a vót ám az igazi buli. A való világ, mikor a hülyeség az elkeseredéssel és a gátlástalansággal összefogva több mint fél évszázadra elcseszte a fél világ életét.”
Őszinte segítőkészségem ellenére ez sem vert túl nagy habot, mindenesetre érdekes, hogy egy ilyen hozzászólás érkezett:
„Az Elios fényei már ezt is elhomályosították. Vityának is annyira káprázik a szeme, már az elgurúlt gyógyszerét sem látja.”
Azóta is próbálom megfejteni, hogy ennek így mi köze a nagy októberihez, de végül is arra jutottam, hogy az Elios német gyártmányú ledlámpákat is használ, és tudjuk, Lenin elvtársat is a német titkosszolgálat csempészte vissza Svájcból. Hiába, mindig tanul valamit az ember.
Ám e rövid kitérő után forduljunk vissza eredeti témánkhoz, a nagy októberihez. Én gyerekként remek élményeket kaptam e jeles ünnepen. Például műszaki érdeklődésem ébredezését nagyban segítették a közvetítések, melyeken hatalmas rakétákat, páncélos járműveket és egyéb csodákat láthattam átvonulni a Vörös téren.
Aztán megtanultam általa csukott szájjal, némán nevetni. Történt egy ízben, hogy valaki összekeverte a pártitkár bácsi beszédét, ami amúgy a nagy októberi nagyságához illeszkedően tizenkét gépelt oldalból állt. Nos, a párttitkár elvtárs bele is kezdett lelkesen, de igencsak lassan, a harmadik oldalnál érzékelte, hogy valami nincs rendben, felemelte hát a mutatóujját és azt mondta: „Egy pillanat, elvtársak, valami probléma történt.” Aztán nekilátott és egy odaugró buzgó elvtárs segítségével összerendezte a lapokat. Majd az idősödő, de megbízhatóságában nem kopó elvtárs nekilátott, és annak rendje, módja szerint felolvasta az elejétől a végéig a veretes beszédet. Melyben, ha emlékeim nem csalnak, Lenin elvtárs tizenötször, a nagy októberi tizennyolcszor, a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság kilencszer lett megemlítve.
101 év és mennyi élmény, megnyomorított családok, elhurcolt emberek, rommá lőtt épületek, munkaszolgálat, megerőszakolt nők, levert forradalmak, bocs, természetesen ellenforradalmak, nyomorban tartott százmilliók és fejlődésben gátolt, visszatartott fél Európa.
Ha nagy októberi, akkor a hatása is legyen nagy, és nagyon pusztító, mondhatná a krumplis tészta szakavatott mestere.