A szabad akaratról
Vannak témák, amiket jobb lenne elkerülni, de néha, mint a gyerek a pocsolyába, belelép az ember. Ám, míg a gyerek tette egyfajta pajkosság vidám megélése a nem szabadna, de olyan jólesiknek, addig ez, bár szabadna, de nem esik jól, szóval semmi értelme.
A hajléktalanokról lesz szó, illetve ők szolgáltatnak ma apropót arra, hogy írjak a szabad akaratról, illetve arról, hogy az, mint minden más, mennyire relatív.
A kormány hozott valami rendeletet róluk, nem fontos annyira, ezért nem olvastam el pontosan, mit is, a lényeg, hogy a rendelet kiváltott egyfajta ellenállást, emberek és emberek csoportjai szólalnak fel a hajléktalanok érdekében, a felszólalások lényege, hogy hagyják őket békén, csináljanak, amit akarnak.
Magam szerencsére csak ritkán találkozom velük, általában a pesti forgalomban látom őket, amint koldulnak, vagy újságot árulnak. Illetve pár hónapja át kellett mennem egy aluljárón gyalog, és ott láttam néhány hajléktalanná változott embertársamat.
A legtöbb velük kapcsolatos erőteljesen artikulált egyik vélemény lényege, hogy joguk van az utcán élni. Lehet, joguk van, én viszont, ha későn érek vissza az autómhoz, akkor kapok pár ezer forint pótdíjat, mert a furcsa logika nyomán lefekhetek a lámpaoszlop tövébe aludni, sőt a kis- és nagydolgomat is elvégezhetem ott, de az autómmal, melynek birtoklása folytán potenciális adóbefizető vagyok, nem parkolhatok ugyanennek a lámpaoszlopnak a tövében, illetve parkolhatok 400 Ft/óra díjért.
Ez rendben van, mint ahogyan az is rendben van, ha valaki családját és persze magát is anyagi csődbe taszítva remegő biológiai masszává issza magát. Megteheti, senki nem kényszerítheti rá, hogy gyógykezeltesse magát, mert neki szabad akarata van, és azt tiszteletben kell tartani, és amúgy is ő egy költségvetési szempontból jó ember, hiszen nem a napelem kedvezményre hajt, hanem fizeti a jövedéki adót a pia meg a cigi után.
Szóval mintha mindenki fordítva ülne azon a bizonyos lovon, az önsorsrontás, és a családtagok életminőségének rontása alapjog. Mint ahogyan alapjog az is, hogy valaki ott és olyan módon aludjon, ahol és ahogyan akar.
Tudom, hogy a hajléktalanok történetei különbözőek, de azért feltételezhetjük, hogy egy részük bizonyosan azért jutott oda, mert élt a jogaival, és szabad akaratából hajléktalanná itta magát.
Hamvas Béla írta a Szufi-ban:
„Mindig megvolt az a gyanúm, hogy az emberek igen nagy többsége nem rossz, hanem jó, de pathológ módon jó, saját feje szerint, saját külön igazságeszméje szerint, mondjuk így fixa-ideája szerint. Az ilyen jóság persze szociális szempontból a semminél is kevesebb. Mert ez a fixa-idea jóság szociális szempontból nem csak rossz lehet, hanem lehet egészen rossz is, lehet bűntény is, ... A probléma tehát nem a jóság, hanem a pathológ fixa-idea.”
Mint ahogyan az önként vállalt áldozati szerep sem több szerepnél, hiszen a többség láthatóan szimpatizál az áldozattal, legalábbis addig, amíg az nem okoz neki több gondot néhány könnyen megtehető önfeloldozó gesztusnál.
A szabad akarat tehát összességében semmire nem elég, főleg annak beismerése nélkül, hogy a szabad akarat belátásokon alapuló önkorlátozása több, mint senkire tekintettel nem lévő gátlástalan megélése.