Egy ferences vasmiséje
Amikor az 50-es évek elején az ÁVH börtöneiben papokat kínoztak és gyilkoltak, Frajka János belépett a ferencesek rendjébe. Persze tudta, hogy Mindszenty hercegprímás börtönben ül, s azt is, hogy ferenceseket is kínoznak és gyilkolnak. Tegnap volt Félix atya, Frajka János vasmiséje, ahogy a meghívón írta „65 év Isten szolgálatában”.
Hatalmas ünneplés volt, a fél 12-es misén Pasaréten a templomba beférni is alig lehetett. Igaz, Félix atya miséin általában ülőhelyet csak igen korán, s állóhelyet is csak szűkösen találni. Egyszerű vasárnapon is. Ez mindig is így volt, már Esztergomban is, ahol gimnáziumi tanárként kezdte pályafutását. Ez a ragyogó prédikátor elismerése.
Mi voltunk első osztálya. Most is ott volt egykori osztálylétszámunk közel egy negyede. Én ezúttal nem, mert 300 km-re tartózkodtam. De este beszéltem osztálytársammal, s azt mondta, csodálatos ünneplés volt. Tömött templom, ének, zene és méltatás. Pedig Felice – ahogy mi szólítjuk – soha nem épített karriert. Ez csak 65 év szolgálat volt, s nemcsak Isten, de az ember és nemzetünk szolgálata is. Tanúja vagyok, tanúi vagyunk.
S ha valaki azt hiszi, Félix atya modell volt, hát az bizony nem, és sohasem akart az lenni. Csak tett, gyakran keményen és a kommunizmus idején, bizony, feszegette a határokat. Beszédeiben és egész életében nemcsak istenhitről, kereszténységről, de emberről, nemzetről is elmondta, amit még éppen lehetett, s bár kódolva, de azt is, amit nem szabadott.
Felice már a 60-as években építette a demokráciát, s építettük vele együtt, vele vitában mi is. Aki azt hiszi, hogy ő valamilyen szokásos példakép, akit csodálni kell, annak annyit mondhatok: a fenéket! A döbbenet nem a modell érték, hanem azok a kemény viták, melyek egy kezdő osztályfőnök és egy gimnáziumot éppen megkezdő osztály között zajlott. Első félévünk végén valamiben nem értettem egyet vele: matekóra közben felálltam és azt mondtam: „Nem tetszik, amit az Atya csinál”. Fél perc döbbent csend az osztályban is, sőt tőle is. Aztán veszekedett, vitatkozott, de le nem dorongolt. Soha senkit. Még ma is vitatkozunk, néha veszekedünk vele. Mert az osztály közel 6 évtized után is összetart és vitatkozik, gondolkodik.
De gondolják meg: a kommunizmus még vad időszakában akad egy osztály, mely vitatkozni tud, vitatkozni mer, és abban a körben vitatkozni lehet. Mondjuk, a matematikára hivatkozva, melynek szükséges eleme a tézisek körüli vita. S ahol örülnek a vitának és ellenvéleményeknek.
Félix atya, hogy mai szóval éljek, „soha nem volt könnyű darab”, s mi sem, kölcsönösen csiszolva egymást. Mellékesen oktatott és emberré, sőt vitatkozó emberré nevelt több száz nebulót. Akik őt is nevelték. Mintegy mellékesen felépített egy katolikus 12 osztályos iskolát, rendbe tett egy templomot és plébániát, és tartott emberhez szóló prédikációkat! Négy évet veszekedtünk vele, hogy végre kiadja.
Hívei közé tartozott egy államelnök és felesége, egy neves beatzenész, s ők csak azok közül, akiket ismerek. Most vasárnap részt vett a misén és ünneplésen két miniszterelnök-helyettes.
Remélem, Felicével még vitatkozhatom és veszekedhetem néhány évig. Vele, kivel már több mint 50 évvel ezelőtt is megtaláltuk ennek módját. S talán később odaát is megtaláljuk a módját, tovább vitatkozni nemzetünkért.