Dicsőségek és kétségek
Aligha várták sokan, hogy a futball világbajnokságon a legjobb 4 közé csak európaiak jutnak. Mikor e sorokat írom, Horvátország egésze ünnepel, sőt a környező országok is. Miközben Szlovénia kormánya most jelentette be, hogy egy kis föld- és tengerdarabért nemzetközi szintű perre megy Horvátország ellen, szlovén szurkolók tízezrei jelezték, ott szeretnének lenni a horvát futballcsapat érkezésénél. Úgy tűnik, hazánkban is sokkal többen szurkoltak a horvát válogatottért, mint a franciáknak.
Nem hiszem, hogy még Horvátországban is sok szurkoló remélte a döntőt. Sőt játékuk alapján csapatuk most sem volt alárendelve a franciáknak. Ha nincs egy peches öngól, meg egy megkérdőjelezhető tizenegyes, a pályán mutató játék alapján bizony nagyrészt azonos erők találkoztak. Több kommentátor emelte ki, hogy a horvátok mögött három meccshosszabbítás állt. Persze ebben a csapatjátékban nincs egyenlő, addig játszanak, míg valaki nyer.
Kétszer két európai csapat játszotta a helyosztót a bronzéremért majd a döntőt. Az utóbbi jól mutatja Európa népességi átalakulását. Aki csak a meccs alapján ítélne, azt gondolhatná, Franciaország döntően sötétbőrű nemzet. De a sokszínűség érdekében akadt benne közel egyharmadnyi fehér is. Így zajlik az egykor gyarmatosító nagyhatalmak színeváltozása. A Benetton United Color hirdetéseiben a sokszínűséget hirdeti, persze saját reklám célra.
Egyetemi kollégiumban egy csokoládészínű matematikus volt a szobatársam és barátom. Okos és művelt guineai srác, kedves és mindig segítőkész. A másik barátom vietnami. Nem hiszem, hogy a szín lenne az ellentétek alapja, inkább a vallási radikalizmus és intolerancia.
Ha jól láttam az egyik fekete francia válogatott a cserénél lejövet keresztet vetett. No ehhez manapság arrafelé bátorság is kell.
Furcsa összevetést javaslok. Volt egy EU csúcstalálkozó és egy NATO csúcstalálkozó Trump részvételével a vb idején. Az előbbi hatalmas belső harc volt, meggyengülő Merkellel és Macronnal, a Brexit és a migráció árnyékában. Gyökeres átalakulás zajlik, a német nagyasszony mára összetörpült, a „Willkommenskultur” egykori útján már ő sem mer gyalogolni, mert az hosszú és magányos és egyre inkább a semmibe vezet. Igaz, a spanyol kormány Soros-látogatása után azért belecsapott a levesbe és önti saját területére az érkezett álmenekülteket. De a mérleg nyelve végleg felborult. Az eddig szégyenletes EU-vezetésből várhatóan keveseket fogunk látni az EU választások után.
A NATO-csúcs csúcsa a tagországok vezetőinek bevonulása volt, főleg az Európai Bizottság elnökének előadása. Olyan tajt részeg volt, hogy már az első lépcsőfokról visszatántorgott, aztán két fő támogatásával nehezen bár, felért a lépcső tetejére. Aztán talán hálából, feltehetően alkoholos befolyásoltság súlyos állapotában úgy belekapaszkodott az egyik segítőbe, hogy ellenlendületből átölelte, s majdnem meg is csókolta. Igazán szexi jelenet volt. S Juncker többször kísérletet tett mindezek ismétlésére.
Annyi támogatottsága, mint Junckernek az EU csúcson, másnak nem akadt. Kézről kézre adták, hogy lábon tudjon maradni.
Érdekes ellentét: míg Európa elit kisebbsége, mármint jelenlegi vezetői hol téblábolnak, hol lábadoznak, hol lábukon sem állanak, addig az európai foci most annál csillogóbb. A fociban egyre jelentősebb az átrendeződés, ez remélhetőleg és sejthetőleg átragad a következő választások hangulatára is.
Nekem csak egy sláger jut eszembe Junckerre emlékezve:
„What shell we do we the drunken sailer, what shell we do with the drunken sailer”, azaz „mit is tegyünk a részeg tengerésszel, a részeg tengerésszel.”
„The answer my friend is blowin' in te wind, the answer is blowin' in the wind.”