Állhatatosan - évszázadokon át
Most volt az éves csíksomlyói búcsú, 200 000 feletti résztvevővel. Mostanában mindig 2-300 000 közt jár a zarándokok száma, kik eljönnek imádkozni Mária, a Magyarok Nagyasszonya elé, közbenjárást kérni Istentől hazáért, nehéz időkre emlékezve, szebb és békés jövőért. 451 éve ismétlődő hatalmas zarándoklat. Hit Istenben, nemzetben és a megtépett haza összetartásában.
Tudják, ez a létszám mennyi? Több mint nemzetünk létszámának 2%-a. Tehát van egy hely, ahol mostanában minden évben egyszerre és egy napon találkozik minden százból 2 magyar.
Hatalmas erő és hatalmas erőt jelez. Ez a nép két diktatúra és a bomlasztó liberalizmus hatására sokat vesztett vallásosságából, de kevesebbet annak gyökereiből. A kereszténység és a magyar kultúra még megőrizte összetartó erejét, a kollektív tudattalan meghatározó ereje. Még mély a magyar nemzeti identitás, mely ráadásul igen becsüli saját belső sokszínűségét. Gondoljunk csak arra, hogy a táncházmozgalmak mennyire kidomborítják, hogy mely kisrégió táncait táncolják éppen a színpadon, s egykor akár a csűrben.
Úgy erős a nemzet tudata, hogy benne nem mosódnak el a történelmi kulturális árnyalatok. És az Ómagyar Mária siralom majd évezred után is nyelvileg jól követhető.
Egyszer a Fonóban a magyar népzene és néptánc egyik színes találkozóján egy közeli ismerősömmel hallgattam a műsort. Ő maga – tisztes sváb családból származva igen jó magyar – 1956 után a kanadai táncházmozgalom vezéralakja volt. Ő terjesztette el a táncházakat nemcsak Kanadában, de még az USA-ban is. Van olyan 100 fős tánccsapat – döntően magas értelmiségiek, akik közül egyiknek sincs magyar őse. S az egyik erdélyi zenekar táncrendjén egymás után voltak román, cigány és magyar táncok: azon közösségeké, aki ott együtt éltek. Egység és sokszínűség.
Most Csíksomlyón történt valami új és igen fontos. A fő szónok a czesztohovai pálos kolostor rendfőnöke volt. A pálos rend oda magyarhonból került. A 70-es évek elején még személyesen találkoztam a rend egy magyar származású tagjával. És láss csodát: ez évben Csíksomlyón az ottani rendházfőnök beszélt – magyarul.
Micsoda hagyománya van e két nemzet kapcsolatának!
Tán 10 éve vettem részt Érden egy koszorúzáson. Mohácsi hősök emlékművénél helyeztünk el koszorúkat és róttuk le őszinte tiszteletünket. Mintegy 140 lengyel katona jött harcolni hozzánk, s Mohácson mind a csatamezőn maradt. És később Bem? És Dembinszki és a vörös sapkások?
Különleges kapcsolat ezer év óta. Én személyesen is részt vehettem és vehetek benne.
Először csak síparadicsom és kulturális érték. Utána egyre több személyes kapcsolat, barátság. Valamit fölszedtem a nyelvből, hibásan, kevés szókinccsel, de folyékonyan. Aztán váratlanul nyugati megbízás Krakkóban pszichológusok és pszichiáterek módszertani kiképzőjeként. Én őket oktattam és rajtuk keresztül lélegezhettem be valamit a lengyel kultúrából, mentalitásból. Igen jó és friss levegő volt. Emberség és a szabadság tükröződött belőle.
Frissen választott miniszterelnökünk e hónapban már harmadszor megy első látogatására Varsóba. Európa nagy politikai, biztonságpolitikai és ideológiai válsága zajlik. De nem lengyel és magyar között. „Polak wenger dwa bratanki…” „Lengyel magyar két jó barát...”
Talán Európa jövőjének sorsfordítója.