Végleg elment Choli, a cigányköltő
Sajnálhatja, aki nem ismerte, és hiányolhatja most már, aki ismerte. De hát a kor véges. 78 évet élt. Gazdag, de küzdelmes élete volt.
Különös helyzetben ismertem meg. A 70-es években évente egyszer találkoztunk egy volt tanítványommal és mindig nagyot beszélgettünk. Műszaki főiskolán tanítottam, villamosmérnöknek készült, de közben művészien varrt és lett a népművészet ifjú mestere. Később a kultúra területén is folytatta. Értelmes lány volt, sok mindenről lehetett vele beszélni. Ekkor is ez történt egy másodosztályú kisvendéglőben.
Egy idő után bejött négy katona piros sávos tábornoki egyenruhában, s leültek odébb egy asztal mellé. Volt velük egy 40 év körüli sötét bőrű, szakállas férfi is civilben. Húsz perc múltán az egyik tábornok felállt s odajött asztalunk mellé, kihúzta láthatóan erősen taknyos zsebkendőjét és minden szó nélkül elkezdte azt rázni arcunk közelében. Szólni egy szót sem szólt, feltehetően nem is nagyon tudott volna, tajt részeg volt. Ez a hetvenes évek közepén történt, s bizony, ha nekimegyek, netán ütök, biztos lehettem, hogy nemcsak néhány hónapot kapok. Nevem és az egyházi iskola megalapozta volna jövőmet, mondjuk egy rendszerellenes bűntett koncepciója alapján. Nem volt mit tenni, patthelyzet alakult ki. Majd néhány perc rongy- és takonyrázás után odajött a szakállas civil és lassan elterelgette mellőlünk, felkísérte, támogatta a lépcsőn, s feltehetően taxival hazaküldte.
Kati, ez nem egy cigányember? Szerintem az - válaszolta. Hívjuk meg az asztalunkhoz! - Jó.
Ő volt Choli Daróczi József. A meghívást elfogadta, leült beszélgetni. Mélyen elnézést kért. Tíz mondat se telt el, mikor megkérdeztem cigány származású-e. Igen, s innen lazán folytattuk tovább. Elmondta, hogy ő tanár és a hadseregnél hozzá tartoznak a cigányügyek. Nagy beszélgetés következett cigányságról, cigány-magyar kapcsolatokról, a jövő problémáiról. Közben kiderült, hogy verseket ír, cigányul és magyarul. Mindkettőnket érdekelt a téma. Így aztán lett egy következő találkozó, majd több is, akkor már a lakásomon. Hozott magával néhány cigány értelmiségit is. Nagy viták lettek, pontosabban jó elemzések. Aztán elmaradoztak. Én meg kaptam egy csöndes figyelmeztetést, vigyázzak otthon, miről beszélek, mert ki lettem hangosítva. Közel 15 év után futottunk össze a Népjóléti Minisztérium Családpolitikai osztályán, ahol akkor dolgoztam. Choli elmesélte, hogy őket meg a rendőrség figyelmeztette, hogy ne járjanak hozzám.
No, aztán bepótoltuk az elmaradt beszélgetéséket. Sokat tanultunk tőle, meg cigány körétől. Egyszer közösen csináltunk a minisztérium 150 fős nagytermében egy vitát családsegítő központok vezetői részére „És mit kezdjünk a cigányokkal?” címmel. Persze érdeklődéssel jöttek az ország messzi vidékeiről is e provokatív megfogalmazásra. Volt aztán meglepetés, amikor kiderült, hogy a résztvevők egyharmada barnább bőrű. Choli összeszedett egy halom értelmes és vagány cigányt, mi meg szociológus főnökömmel és két másik pszichológussal moderáltuk az igen nyílttá és kreatívvá vált vitát. Azt hiszem, igen mély helyzetkép tárult a résztvevők elé lehetséges megoldásokkal is. Aztán Choli és Bánlaky Pál barátom egy-két vidéki városban megismételte ugyanezt. Igazi és hatékony párbeszéd lett magyarok és cigányok között. Ha a Horn-kormány és a Bokros-program nem ver szét mindent, ez a fajta nyíltság és párbeszéd tovaterjedhetett volna.
Több mint húsz éve sajnos nem láttam Cholit. Jó volt vele egykor közösen gondolkodni. Igen kedveltük kissé fanyar, sajátos humorát, tisztázó gondolatait. Okos volt és művészember, egyszerre büszke cigány és büszke magyar. Igen sokat tett a magyar és cigány viszonylatokért, s ráadásul ő fordította cigány nyelvre a Bibliát.
„Porból lettél és porrá leszel”.
Az élet természetszerűleg véget ér. De Choli sok szellemi örökséget hagyott maga után. Magyaroknak és cigányoknak, cigány magyarként.
Isten áldja érte!