Semmi kísérletezést!
Amikor a német gazdasági csoda kancellárja, a Keresztény Demokrata Unió elnöke, Konrad Adenauer az 1957-es választás jelszavának a Semmi kísérletezést! (Keine Experimente!) választotta, akkor kicsit hasonló helyzetben lehetett politikusként, mint most a Fidesz–KDNP, és Orbán Viktor.
Adenauert és pártját az ellenzék kíméletlenül támadta az NSZK újbóli felfegyverzéséért, az ország NATO-ba való belépéséért. A kancellár a hazáját védte. Féltette a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés fenyegetésétől. Az ellenzék vele szemben beígérte, hogy kiléptetik Németországot a NATO-ból, és lemondanak a kettészakított ország újraegyesítésének tervéről is.
A tapasztalt politikus úgy érezte, hogy a szocdemek és a körülöttük induló sok, kis ellenzéki pártocska győzelmével, azok kiszámíthatatlanságával, az ország menthetetlenül elbukik, az addig elért kiváló eredményeknek vége. Nem százoldalas programot hirdetett, hanem egyetlen mondatot írt a pártja plakátjára: Semmi kísérletezést! Igaza lett: a német nép is féltette hazáját, és a bizonytalanság helyett a már nyolc éve kormányzó CDU/CSU pártszövetségre adta a voksát. Adenauer 50,2%-os, elsöprő győzelmet aratott, és abszolút többséget szerzett. Németországban azóta sem sikerült senkinek sem megismételni ezt a választási eredményt.
2018-ban, most vasárnap, kicsit keletebbre, egy ország vezetőinek Magyarország eredményeinek megvédése a célja. Bennünket nem a vörös hadsereg fenyeget, hanem szuverenitásunk elvesztése, és az országba egy idegen kultúrájú népesség betelepítése. Mindezzel vége lenne a magyar polgárok nyolc év alatt elért sikereinek, a Fidesz-KDNP kormány kiemelkedő munkájának is. Az Orbán Viktor vezette kormánypárttal szemben a választáson egy sor, minden eszközt felvonultató baloldali, és más identitású párt áll. Akik egymásnak ellentmondó, nem egyszer zavaros, de mindenképpen az ország valós érdekeit elfelejtő, pénzosztogató programjaikkal pillanatok alatt kiszámíthatatlan helyzetbe sodorhatják az országot. Ahogy Adenauer tudta, hogy a kormányzással, az ország sorsával nem szabad kísérletezni, úgy nekünk is fel kell ismernünk ezt.
Egy még sikeresebb Magyarországról szavazunk vasárnap. Vagy az országot könnyen a totális káoszba taszító, felelőtlenül ígérgető ellenzék győzelemre segítéséről. Mi döntjük el kedves olvasóim a szavazatainkkal, hogy melyik út lesz hétfőtől a jövőnk. Ehhez mindenkinek egyformán két szavazata van. Egy a listáról választott pártra, egy a helyi képviselőjelöltre. A jegyzetíró talán megengedheti magának, hogy a nagy, német kancellárral együtt nyíltan vallja és javasolja a kaposváriaknak: Semmi kísérletezést! Támogassák mindkét szavazatukkal a folyamatosságot, mert Magyarország az első!
Különben félő, hogy ismét kezdődik a széthúzás, a békétlenség, a kísérletezés, az eddigi eredmények szétverése, a káosz, vele egyéni és családi biztonságunk veszélyeztetése. Ez pedig senkinek sem jó.