Március idusa
"Az idus a római naptárban minden hónapnak a közepe volt. Eredetileg a holdtöltével esett össze." Nálunk kizárólag március idusa szerepel a közbeszédben és egyértelműen a 48-as forradalom neveztetik így. Amúgy Julius Caesart is ezen a napon ölték meg.
Március idusa előtt egy nappal halt meg korunk egyik legismertebb tudósa, Stephen William Hawking, minő véletlen, éppen Albert Einstein születésnapján.
Ezt az idust 90 előtt csak módjával ünnepeltük, de mostanra nagyon belelendültünk. Minden párt, pártkezdemény, szakkör, kórus, egyesület és MLM-hálózat külön ünnepet tart. Ezeken az ünnepeken általában elhangzik egy Petőfi-vers, néhány szó, hogy mi az indok arra, hogy aztán a nem velük ünneplőket szidják.
Indok pedig nem csak így, idus táján, de errefelé általában mindig van. Mert a magyar arról is megismerszik, hogy mindenhez ért, de legjobban általában a más dolgához.
Például mindenki nagyon ért a pénzügyekhez, főleg a Mipénzünkhöz. Gyakran elhangzik, a mi pénzünkből csinálnak persze teljesen feleslegesen ezt, vagy éppen azt. Ezt a Mipénzünkből kitételt azok is mondogatják, akik ha tényleg tudnának számolni, akkor fejben is levezethetnék, hogy sokkal többe vannak a közösségnek, mint amennyivel hozzájárultak ahhoz adó, és egyéb járulékok formájában.
Persze ez igazából nem számít, hiszen kollektív teherviselésnek pont ez a lényege, hogy mindenki bedobja a közösbe, amit tud, vagy éppen akar, és akinek szüksége van rá, az meg kiveszi. Így lesz az én, a te, meg az ők pénzéből Mipénzünk. Amikor pedig Mipénzünkké válik, rögtön el is herdálódik, hiszen mindenki pontosan tudja, hogy mire ment kevesebb, és mire több, mint kellett volna. A kétmillió fociedző mellett a 8 millió makroközgazdász országa is vagyunk. Sok köztünk az egészségügyi, oktatásügyi és infrastruktúra-, valamint városfejlesztő mérnök is, hogy a humánpolitikai menedzserekről már ne is beszéljünk.
Természetes tehát, hogy a sok bába közt elvész a gyermek. A gyermek, aki csak nem akar, vagy csak igen késve méltóztatik megszületni. Mert mi természetesen a családtervezésben is otthon vagyunk. Régen az egykézésnek legalább megvoltak a maguk gazdasági indokai. Manapság azonban annyi az indok, hogy bárki kapásból kétszer annyit tud felsorolni az amiért nem akarunk gyereket kijelentés mellett, mint amennyit a miért akarunk, mellett tud elmondani.
Mert Trianon soha nem következik be, vagy nem lett volna ennyire drasztikus, ha mondjuk az elcsatolt területeken háromszor annyian vagyunk, mint amennyien voltunk. A modern nyugat népességinflációját mi egy évszázaddal előbb produkáltuk. Szóval lényeges dolgokban mindig előttük jártunk.
Jó kis Sándor-nap van, mert bár esik a hó, ám a szívünk felmelegedhet. Mert bizony létrejön a nagy randevú, ha igaz, ma találkozik a Makrancos hölgy a nagyon nagy Ő-vel, aki ugyan megígérte, de még nem írja a k..va jó könyveket a baloldalról, hiába, na, a csábító maradjon csábító, miként a krumplistészta is legyen krumplistészta. Egy másik nem kevésbé makrancos hölgy is ott lesz a találkozón, de ő most a kerítőnő szerepét alakítja. Szappanoperett-buli baloldal módra. Ha minden jól megy, hétfőn majd kéz a kézben szabadítják meg Isaurát a még megmaradt híveitől, hogy immár szabadon, nacionalista rabláncok nélkül énekelhesse az internacionálét.
Mi minden bele nem fér egy négynapos ünnepbe. Elnézve a történteket talán jobb is, hogy vége. A munkás hétköznapok talán alkalmasak lesznek arra, hogy mindenki kicsit kijózanodjon a forradalmi hevületből és gyűjtögesse tovább az elherdálásra szánt Mipénzünket. Azt, hogy ezért a pénzért milyen nóta szóljon, úgyis mások fogják megmondani, történjen bármi azon a bizonyos, gyorsan közelgő vasárnapon.