Ánusz
Most igazából bajban vagyok. A cím már magában is több a soknál, és még a nagyon kevésnél is sokkal kevesebb, de mit lehet tenni? Még legalább egy oldalnyi írnivalóm lenne, de egy ilyen cím után nem egyszerű.
Maga a cím egy facebookos megosztás nyomán keletkezett. Egy kormánypárti újságíró szája helyére, egy nagyon jópofa embertársunk, illetve pontosítsunk, emberszabású társunk, Photoshop-tudását fitogtatva egy ánuszt klónozott. Nem tudom, mennyire autentikus a mű, vagyis, hogy vajon az eredeti, vagy valaki másé került a képre. Amúgy nem éppen profi munka, pontosan mutatja, hogy az ízléstelen prosztóság, és a grafikai programok ismerete nem egyenesen arányos. Amúgy a nevezett újságírót, az egyszerűség kedvéért nevezzük így, magam is már sokszor bíráltam a stílusa miatt. Azonban, azt gondolom ebben az esetben, hogy a photoshopoló egy kicsit sem különb a kifigurázott személynél.
Persze a parasztság (elnézést a földművelőktől, ezt a szót most az MÉK 3. jelentése értelmében használom) a másik oldalon sem kevésbé gyakori. Hasonló nagy bunkóság az a kép, amin az egyik pártelnök vőlegényként készül megcsókolni a menyasszonynak öltöztetett, amúgy szintén férfiú másik pártelnököt.
A választási hajóágyú immár véglegesen, és megállíthatatlanul elszabadult. A kormánypárti, és az ellenzéki erők, a nyilvános illemhelyfeliratok stílusában, sőt időnként azokat jóval alul múlva kampányolnak a közösségi oldalakon.
Néhai apósomnak volt egy örökbecsű mondata, miszerint: más a hatalom, és más az ész. Nos, ez most ide is alkalmazható, hiszen egyrészt különböző közéleti pozíciókban lévő emberek sem tudják pontosan, hogy az a vékony, a többség számára nagyon láthatatlan vonal hol húzódik. Amennyiben pedig kicsit változtatunk a mondáson olybá, hogy egy dolog a diploma, és egy másik az intelligencia, akkor még szomorúbbak lehetünk, mert bizony erre a virtuális wc-falra a felsőfokú végzettséggel rendelkezők is buzgón írogatják, posztolják, megosztják azokat a dolgokat, melyeknek nem a virtuális térben, de még az agyak legsötétebb zugában sem lenne helye.
Pedig akár normális vita is folyhatna ezen a felületen, de nem igazán jellemző. A többség saját gondolat hiányában csak a paneleket ismételgeti némi káromkodással vegyítve. Mészáros, stadion, loptok, szemkilövető, Sorosbérenc, kommunista, buzimuzulmán.
Olvasva ezeket a bejegyzéseket, nézve a megosztott képeket, arra gondolok, ezeknek teljesen mindegy ki nyer, mert ők mindig vesztesek maradnak. A saját szerencsétlenségükbe merevedve fogják szidni azt, akit a sors éppen szidni rendelt.
Még huszonnyolc nap, aztán tudni fogjuk, a pártelnök vőlegény elnyerte-e pártelnök menyasszony kegyeit, vagy az ánusz helyére kerül-e újra száj. Milyen bizarr, hogy bizony nem ez az igazi tét. Az igazit, azt, hogy értelmes, egymás érveit, bajait, fájdalmait és sérelmeit meghallgatni tudó, és azoknak megértése után, akár saját érdekeink ellenében is engedni tudó igazi közösség legyünk, már régen elveszítettük. Lehet, akkor, amikor a most majmolt nyugat odadobott bennünket a szláv hordáknak.
Nem tudom, kiheverjük-e ezt valaha is, vagy örökké egy budi falai közt éljük életünk.