Vezércsel
Ha a futballszurkolók a pályán valakitől váratlan, akár igen bonyolult, akár éppen egyszerűségénél fogva váratlan megoldást látnak, általában felhördül a nézőközönség.
No, én ritkán lepődöm meg, de amit Lázár János Bécsben előadott, az azért nem volt semmi. És bizony ez a legegyszerűbb cselek közé tartozott. Elment a sógorok fővárosába, annak is egy migránsok által belakott és lezüllesztett negyedébe és egyszerűen elmondta, mi van ott.
Idegenvezetéssel tarkított diákkoromban valamikor begyakoroltam elmondani, hol mi van. Lázár lezser öltözködéssel – mint egy idegenvezető – egyszerűen csak beszélt, egyszerűen, de jól.
Azt hiszem többszörösen elmondtam már, nem vagyok pártfüggő, talán létem folytán KDNP-közeli, s emiatt kritikusuk is. Egy pártnak igen jót tesz, ha kritizálják és főleg, ha időben kritizálják.
Vannak személyes szimpátiáim, ezt választás előtt nem írom le. Sőt vannak szimpátiáim, melyek számomra igen távoli és nem kedvelt pártokhoz kötődnek. Jánosi Gyuri például az MSZP választmányi elnöke volt, de egy hétvégi konferencián igen kevés, de annál minőségibb szekszárdi bor mellett végig beszélgettünk majd’ egy éjszakát. Kölcsönös megértéssel. Dr. Kovács Pál egykori főnökömmel és miniszteremmel azonos módon értékeltük – a szégyenletes és igen destruktív – Bokros-programot. Azt hiszem, anyámtól tanultam meg, hogy a más nézetű, de alapvetően tisztességes emberek megértése igen értékes. Igaza volt.
Ha az olvasó tudná, hogy mi minden hamis, üvöltene. Nem mindenkinél, de sokaknál. S meglepődne azon is, mi nem hamis. Jelzem, igazán nem vagyok Lázár-rajongó. Egyszerűen érdeklődéssel figyelem, s persze kritikával. De ez a testcsel igen egyszerű és elegáns volt. Oly mértékben nem a választások szokásos rendszerébe illett. Egyszerűen megmutatta a valóságot. Azt kevéssé hiszem el, hogy az osztrák kancellár csak utólag értesült ez akcióról, de ez nem baj. Rövid, egyszerű és hiteles riport. Szerintem az egész kampány legjobb húzása.
Attól még nem lettem egyből Lázár-rajongó, de ez kemény piros pont. Azt hiszem, még soha sem láthatta a választó olyan tisztán, hogy mire szavaz, s mi annak nemzeti következménye, mint most. Ez most a választói megfontoltság mércéje is.