100%-ról a nullára
Megint Orbán Viktornak lett igaza. Nemrégiben interjút adott a legnagyobb német napilapnak, a Bildnek. Ebben többek között megkérdezték a szociáldemokrata Martin Schulzról, az Európai Parlament korábbi elnökéről, Merkel kancellár kihívójáról. Schulz EU-s korában folyamatosan támadta a magyar kormányt, és a Fidesz politikáját. Orbán Viktor a következőket mondta róla:
„...Martin Schulz egy jó harcos. Azonban két különböző dolog az EU harcosaként szórakoztatókat mondani, vagy felelősséget vállalni egy ország politikájának közvetlen alakításában.”
A szocdemek vezetőjének érdemes lett volna többször is elolvasnia Orbán mondatait. Schulz, aki „szoci messiásként” vezette elő magát, és akit a pártja 100%-os eredménnyel választott elnökéül, verte a mellét, hogy kancellár lesz. De a német belpolitikai kérdésekkel valóban nem tudott mit kezdeni. Nemcsak tehetségtelen politikusnak bizonyult, hanem szószegőnek is. Beígérte, hogy pártja nem lép koalícióra Merkelék uniójával. Mégis elkezdte erről a tárgyalásokat. Később kategorikusan kijelentette, hogy Merkel kancellár kormányába soha nem fog belépni. Aztán hirtelen úgy döntött, hogy mégis ő lenne a külügyminiszter az új kabinetben. Ez azonban már a szociáldemokrata vezérkarnak is sok volt. Összefogtak ellene, és minden funkciójáról lemondatták. Az egykori EU parlamenti elnök egy év leforgása alatt megbukott, lenullázódott a saját országában.
Valahogy ilyen „Schulz-effektust” látok ennél a tömérdek magyar miniszterelnök-jelöltnél is, akik most a választásokra ígérgetnek. Döngetik a mellüket, hogy áprilistól aztán itt egy új, igazságos világ lesz. Kolbászból lesz a magyar egészségügy és iskolarendszer nem létező kerítése, és a nép európai béreket visz majd haza. Az pedig csak természetes, hogy megy mindenki a börtönbe, hisz akkora demokrácia lesz, hogy arról fog koldulni a magyar nemzet. Mert Orbán Viktorral és kormányával ugye megyünk a szakadék felé. Mondja ezt Gyurcsány, aki egyszer már bebizonyította, hogy hogyan nem szabad egy országot vezetni. Hirdeti vele együtt a tutit Karácsony Gergely, Szél Bernadett, Szigetvári Viktor, Lattmann Tamás, Vona Gábor, Lévai Katalin is.
Remélem, nem felejtettem ki senkit ebből a szépreményű kompániából. Miközben egy valamire való, kormányváltónak nevezhető pártot sem volt képes egyikük sem összehozni. Mintha csak Schulz bukott kancellárjelölt ígéreteit másolná, magyarítaná mindegyikük. Egy különbséggel: Schulz a legkeményebb Merkel-ellenes kirohanásaiban sem volt olyan alpári, ahogy néhányan a fenti országmegváltó névsorból a kormányt vagy vezetőjét szidalmazzák.
Magyarország még valóban nem 100%-osan tökéletes ország. De szépen halad felfelé. Ha valaki, akkor Orbán Viktor biztosan tudja, hogy milyen nehéz egy országgal az egyről a kettőre lépni. Nem hiszem, hogy a magyar választók nem értékelnék a kormány erőfeszítéseit. Pontosan látják a tétet is, és áprilisban a folyamatosságra, és nem az újbóli lenullázódásra fognak szavazni.