Vizitdíj
„Valamikor réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban” (Csillagok háborúja) történt, hogy egy ismerősömet, aki amúgy egy nem annyira távoli és magyar léptékkel nézve nagyvárosban lakik, megbüntették, mert nem vett elegendő időt a parkolóautomatától. Az ok egyszerű volt, mivel szerencsére ritkán van része a magyar egészségügy szolgáltatásaiban, így azt gondolta, egy rutinvizsgálatra, melyre még időpontot is kért, két óra húsz perc (ennyi aprója volt) bőven elegendő.
Mint kiderült, nem volt az. Így huszonöt perc késéssel visszatérve egy piros zacskót talált a szélvédőjén az ablaktörlő alatt, ezt levette és bedobta a kesztyűtartóba, gondolván, hogy később elolvassa mennyibe is kerül huszonötperc parkolás, ha nem az automatából veszi a jegyet. Aztán átnézte a telefonját, melyen már 18 nem fogadott hívás volt, közte a gyerekéé, akit edzésre kellett volna vinnie. A piros zacskó így a kesztyűtartóban várta, hogy tíz napon belül elintéződjön a vele kapcsolatos elintézni való.
A történet végén, kedves barátom, több mint tízezer forintot fizetett, mert nem volt tisztában az időpontra érkezésből adódó várakozás hosszával, valamint, nem hord magánál kilószám fémpénzeket, hogy azt parkolóautomatába dobálja. Kérdésemre, hogy miért nem vett parkolójegyet sms-ben, azt válaszolta, hogy az 110 Ft-tal drágább és azt gondolta, az aprója elegendő lesz. Igazából azt a kérdést, hogy miként lehet az, hogy a parkolóóra üzemben tartási költségeit fedezi a parkolási díj (áram, papír, karbantartás, ürítés, stb…), ám az sms-t, mely amúgy sok szolgáltatónál már százasával ingyenes az előfizetőknek, nem. Azt, hogy erre a kérdésre nem tudtuk a választ, telekommunikációs és közigazgatási képzettségünk hiányának tudtam be.
Aztán elkezdte mondani, hogy több százezer forintot fizet be egészségügyi járulékként, valamint fizet gépjárműadót, helyi adót, és a benzin árában is van bőven adótartalom, tehát az egészségüggyel, a helyi közterület-használattal, valamint a gépjárműhasználattal kapcsolatban befizetései összességében már a félmillió forintot is elkerülik, sorolta.
Erre csak azt tudtam neki mondani, hogy tudja be ezt vizitdíjnak. Na, egyéb se kellett, mert belekezdett egy másik mondókába, miszerint ma, amikor minden bevásárlóközpont alá mélygarázst építenek, akkor vajon miért nincs a kórházaknak elegendő mennyiségű parkolójuk, melyben a beutalóval rendelkező beteg ingyen parkolhatna, a látogatóba érkező mondjuk kapna egy óra ingyenes parkolást, hogy meglátogathassa rokonát vagy ismerősét?
Mondtam neki, hogy sajnos ez lehetséges lenne egy messzi, messzi galaxisban, ám itt nálunk soha. Mindenki azon dolgozik, hogy azokról, akik mondjuk, rákényszerülnek különböző okokból, és még meg is engedhetik maguknak, hogy autót üzemeltessenek, minél több pénzt húzzanak le.
Erre azt mondta: jól van, de (már megint az a fránya, de) miből gondolja a közterület-felügyelő Jóska vagy Pista, hogy hozzányúlhat az ő kemény munkával megszerzett járművéhez? Erre csak annyit mondhattam, hogy mindannyian Kádár elvtárs erszényéből bújtunk ki és a magántulajdon szentségéről csak a saját tulajdonunkkal kapcsolatban tudunk, a máséval kapcsolatban nem. Ebben maradtunk.
Konklúzióként még annyit tennék hozzá, hogy nincs ehhez mit hozzátenni, mert ebben az esetben, ha mondjuk, valaki, tréfás kedvéből leveszi a kitett piros tasakokat, akkor az áldozatok legfeljebb felfordulhatnak, máshoz nem. Nem tudják bizonyítani, hogy nem találták meg a piros zacskót, persze a zacskót kihelyező sem tudja bizonyítani, csak azt egy fényképpel, hogy kihelyezte, azt, hogy a másik fél ezt meg is találta, már nem. Ám ez senkit nem zavar.
Csermanek János ott ül piros hokedlijén a Teremtő balján és időnként mosolyogva mattot ad Belzebubnak, mi pedig itt lent, fizetünk, mint a katonatiszt, ha már annyira akartuk a piacgazdaságot.