Választási előzetes

Szűk három hónap van a választásokig, de az már látszik, hogy melyik pártokra szavazhatunk. A magyar pártrendszerben 2010-ig megvolt a Fidesz-MSZP váltópárti szisztéma. Ahol mindkét párt egy-egy kisebb koalíciós párttal szövetkezve kormányzóképes volt. A Fidesz a Kisgazdapárttal, majd a KDNP-vel, az MSZP az SZDSZ-szel. Ma más a helyzet. Az SZDSZ kiesett a Parlamentből. A szocialista párt szétszakadt, kivált belőle a Gyurcsány vezette DK. 

2014-ben arra még képes volt az MSZP, hogy ő vezesse az Együtt-Korszakváltók pártját. Ezzel sem tudta elérni a kormányváltást. Ellenkezőleg: saját sírásója lett. Becipelt magával a Parlamentbe teljesen jelentéktelen, de nagyhangú pártocskákat – Együtt, Párbeszéd, Liberálisok –, sőt a pártot szétverő Gyurcsányt is. 

A közvélemény-kutatások szerint az új Országgyűlésbe a következő pártok kerülhetnek be: Fidesz-KDNP, DK, LMP, Jobbik, MSZP-Párbeszéd. Ez utóbbi alakulatnak valami trükköt, választási nevet ki kell találnia, mert terveik szerint még bővülnek a Liberálisokkal és másokkal is. Így nem elég az 5%-os küszöb, hanem 10 vagy 15%-ot kellene elérniük. Ez sok az MSZP jelenlegi helyzetében. Az is előfordulhat, hogy a valamikori kormányzóképes váltópárt, az MSZP, az összefogósdi miatt ki fog esni a Parlamentből.

Különösebben persze ez nem rázná meg az országot. Veszélyesebb lenne, ha előfordulna az a csoda, hogy a Fidesz-KDNP nem érné el az abszolút többséget. Ebben az esetben az ország kormányozhatósága kérdőjeleződne meg, mert egyetlen értékelhető párt sincs, akivel a Fidesz koalíciót köthetne. A német Bundestagban Merkel pártja, a CDU válogathat a koalícióra képes, kisebb pártok közül. Magyarországon ilyen helyzet nincs. A mi ellenzéki pártjaink között semmi különbség nem látható. Kivétel nélkül mindegyik ugyanazt fújja: „Orbán-rezsim, Orbán-rezsim”. 

Semmit nem tanultak az előző választásokból. A Jobbik elveszítette korábbi karakterét. Vonának – ha tartja a szavát –, három hónapja van a pártelnöki funkcióban. Az MSZP pedig már arra is képtelen, hogy saját soraiból állítson miniszterelnök-jelöltet. Egy jelentéktelen párttól importálta a sűrűn köpönyeget forgató Karácsony Gergelyt. Ilyen képességű politikus a szocialisták között is lett volna bőven. A valóságtól teljesen elrugaszkodva, diadalittasan közlik, hogy most állnak a legközelebb ahhoz, hogy legyőzzék a Fideszt. Az LMP-ben pedig még nagyobb a mellény. Szél Bernadett most, hogy a szavazókat inkább taszító Gémesivel összeállt, máris miniszterelnöknek képzeli magát. 

Hogy mitől ez az ellenzéki önbizalom, az nagy kérdés. Mert a közvélemény-kutatási adatok szépen mutatják, hogy a választópolgárok egyáltalán nem hisznek nekik. A Fidesz-KDNP, élén Orbán Viktorral, egy jelentős többség szerint jól, megelégedésre vezeti az országot. Minden arra mutat, hogy áprilisban újra el fogják érni a kormányzáshoz szükséges többséget. A gyenge, dühöngve rezsimező ellenzéknek pedig esélye sem lesz kormányközelbe jutni. Az ország nagy szerencséjére.