A Szamos marcipán, nemzeti kultúránk része
Két hónapja talán, hogy Pilisvörösváron meglátogattam a Szamos cukrászda reprezentatív boltját, bemutatótermét. Több mint két évtizede tudok termékeikről, és néha vásárolok. Jó barátom, neves belgyógyász bármilyen komplex vizsgálatért egyetlen fillért sem hajlandó elfogadni tőlem. Kivéve Szamos marcipánt. Egyetlen vagy néhány darab Szamos bonbont, hosszabb vizsgálatért még egy 25x35 cm-es díszdoboz is lehet ellenérték. Persze mindez baráti játék, de a Szamos marcipán nem. Annak értéke van. Volt egykor is, de még inkább manapság.
Nem tudom, szerepel-e a Hungaricum-listán. Mindenesetre szerepelhetne, bár az egyik ősalapító egy dán cukrászmestertől tanulta el a szakma alapjait, és most elhunyt leánytestvérével alapította a mára jelentős családi középvállalkozást.
Sajnos ritka és meglepő, hogy egy a 30-as években alapított cég 2018-ig túlélt, s ma egyre fejlődőbb vállalkozás, igazi családi kezdeményezés. Nemrég láttam filmet vállalkozásukról. Néhány éve még, az akkor már 94 éves társalapító naponta bejárt az üzembe minőséget ellenőrizni. Igazán megkapó és egyben meggyőző volt a TV-felvételen, amilyen szeretettel és elkötelezettséggel és tisztán beszélt gyártásról, termékekről, cégfilozófiáról és felelősségről.
Nem tudom, hogyan élte túl a vállalkozás a két diktatúrát. Feltehetően az 50-es években őket is lenullázták vagy államosították. Majd fél évszázadon át kellett megőrizniük tudást, elkötelezettséget és teremteni vágyást. És a Szamos marcipán újra hírnévre tett szert, mára több mint 20 Szamos kávéház létezik, minden nagyobb áruházban és szinte minden komolyabb benzinkútnál kapható. Az egyszerű bonbontól, sokféle ízben, egészen a marcipánból készült művészi költeményekig.
Elment a cég társalapítója, ki még nemrég személyesen ellenőrizte a minőséget. Meglepetéssel értesültem, hogy temetése Szentendrén, az ortodox temetőben lesz. Miután Pilisvörösvár döntően sváb meghatározottságú, mindig azt hittem, hozzájuk tartozik. Tévedtem. Szentendrén valóban évszázadok óta otthonosak az ortodox közösségek, itt van az egykori szerbek püspöki temploma. Persze izraeliták is akadtak, nem tudom, közülük volt-e ortodox, s nem is annyira érdekel.
Az sem annyira, hogy a Szamos család melyik nemzetiséghez vagy valláshoz tartozik. Annak azonban igen régóta tudatában vagyok, mennyi innovációt hoztak létre a Magyarországon élő etnikai és vallási kisebbségek, s milyen mértékben integrálódtak egykor e hazához és e nemzethez. Tudok még görög nagyvállalkozóról is, ki része volt a felső középosztálynak is, széles magyar családi kapcsolatokkal.
Sokszínűen összetett volt egykor e nemzet a két háború előtt és között, aztán két diktatúra verte szét az integrációt, a vállalkozói hálózatokat, s mindent államosított. Kevés akadt közülük, mely valahogy túlélte és át tudta menteni az egykori magas szintű termelési kultúrát.
A Szamos családnak sikerült. Hatalmas érdem és hatalmas nyereség nemcsak nekik, de az országnak is. Most a nagy átmentők egyike elment, csodálatos életművet hagyva maga után. Ő elment, a családi kultúra virágzik és fejlődik tovább.