Castellum - az erősödő erdélyi bástya
Elmaradtam a múlt heti blogommal. Hétfőn délelőtt érkeztünk vissza Somogyba rövid erdélyi kirándulásunkról. Nem céltalanul mentünk. Sokat és jókat hallottam már a Castellum Alapítványról, az erdélyi nemesek egyesületéről. Elhatároztam tehát, hogy részt veszek egy rendezvényükön. Bizony, nem csalódtam, nemzetet építő kis közösséget találtam.
Odafelé úton volt egy kellemes kitérőnk. Személyes ismeretség nélkül, de telefonbeszélgetések és email-váltás után meghívott Dr. Barabássy Sándor, ki Budapesten él, de családja múltja és feleségével egyéni életük története is Erdélyhez és a Székelyföldhöz kötődik. Ott született, ott volt kitelepítve és végül ott is tanult. Áttelepülése után a műegyetemen tanított, majd a Kertészeti Egyetem egyik tanszékén volt kutató az élelmiszeripar területén. Később a magyar minőségellenőrzés területén vitt meghatározó vezetői funkciót. Felesége szintén Erdélyből származó fogorvos. Kettős kötődésük van tehát egyetlen nemzet kettészakított részeihez.
Ez igazán nem passzív hovatartozás, hanem erősödő, összekötő kapocs. Mióta perek sora után visszakapták egykori birtokuk egy részét, céltudatos építkezésbe kezdtek.
Visszakapták az ősi központot, a Marosvásárhelytől könnyen elérhető Héderfáján lévő egykori telket és udvarházat. A történelmi épület akkorra olyan romos volt, hogy a földhivatalban üres telek néven futott. Ez nem is volt csoda akkori állapotát tekintve. A csoda később született. Sándor úr beáldozta távolabb lévő kis erdeje fáit, s annak kitermelése ellenértékeként annyi feldolgozott fát kapott, hogy belekezdhetett a helyreállításba. Székely mesterácsok munkájának eredményeként újjáépült a beomlott boltozat, s a szépen lerakott járófelület. Évszázad után feléledt a lovagterem és néhány szoba, kis reneszánsz csoda. Kis szójáték: a reneszánsz franciául újjászületést jelent. Itt megtörtént az újjászületés ismételt újjászületése, sőt már a jövőépítés első lépései is.
A XV-XVI. századok határán épült udvarház alsó szintje a pince. Saját szőlőjükből készült borokat dolgoznak fel modern technológiával. A bejáratnál lévő fogadótér már több rendezvénynek adott helyet. Ez egyben kultúra, de egyben fogadótér is. Van miért odajönni. Meggyőzött a látvány és a borkóstoló. Sándor úr sok ideig volt könyvtárak és levéltárak nappali lakója. Feldolgozta az épület, a birtok, s ami legfontosabb, a családtörténelem fontos eseményeit. Szorgos elemzés és szép kiállítású és nehéz tartalmú könyv született. Egy fontos darabja Erdély történelmének. Nem csak egy rom született újjá a történelem emlékeként, de hozzá a történelem dokumentálása is, mindez megalapozza a jövőépítést is. Trianon után a múlt romjain kis magyar romokra építve kis virágzó gazdaság.
A falu mindezt örömmel fogadta, segítenek is, de látják mindebből hasznukat is.
Itt, Székelyföldön és Erdélyben a helyi lakosok sokszor maguk keresték meg az egykori nemeseket, hogy adják be a kárpótlást, és harcoljanak meg a jogos örökségért. Mert az egykori időkben sokkal többet törődtek a helyi lakosokkal. S ma is érezni lehet a helyiek segítségét, de lassan ennek nő a jelentősége a foglalkoztatásban és a működésbe lendülő udvarház ellátásában is. Mert beindul az építkezés, az udvarház a helyi termékek fogyasztójává válik, a falu visszanyer valamit régi értékéből, de életképességéből is. Apró példa, de mintaszerű.
Másnap a Castellum Alapítvány konferenciája, az erdélyi nemesek XXII. találkozója nehéz múltról, bonyolult jelenről, de a jövőért elszánt cselekvő közösségről szól.
Minden egyszerű és közvetlen. A református templomban az előadásoknál ugyan elhangzottak az előadók címei és rangjai, mint elnök, báró, gróf, vagy esperes. De sehol semmi rongyrázás, fellengzősség. De ünnepélyesség és áhítat, egyértelműen, de szerényen. Az Istenbe és a nemzetbe való hit meghatározó. S az ember akarata nemzeti értékeinek fenntartására.
Bejártunk néhányat a múlt emlékei közül. A történelmi épületek jövőjét még kérdőjel lengi körül, de van akarat és sok helyütt szervező erő. A Brüsszelben élő gr. Teleki Kálmán visszakapta Gernyeszegen lévő egykori kastélyuk. 3200 négyzetméter. Az is nevelőotthon volt, mint a nágocsi, de kétszer akkora. Gond akad elég. De az egykori parketta helyét borító lagúnakék linóleum állapota nem is olyan rossz. Van mire építeni és van mit elbontani.
Erdély sok évtizedes sanyarú sorsa után mintha megmozdult volna a televény.