LélekÁllomás: vissza akarom kapni Őt!

Valami van a levegőben mostanság, mert ma többen is megkerestetek ugyanazzal a kérdéssel/kéréssel: Mit tudsz tanácsolni arra a helyzetre, ha a párom elhagyott / időt kért / átmenetileg elköltözött, de szeretném visszakapni őt? Mit tudok tenni?

Mivel a kérdés úgy látom sokakat érint, leírom ide is az ezzel kapcsolatos gondolatomat, hátha te is épp ebben a cipőben jársz:

Ez egy megváltozott helyzet, amit néha nem könnyű kezelnie az embernek. Ezért először is fontosnak tartom, hogy tudd, minden tapasztalásunkat azért kapjuk, mert valamit meg kell tanulnunk belőle. Ha sikerül felfognunk, megértenünk és megtanulnunk, amit kellett, akkor változtathatunk. Bármin. Te sem azért kaptad most ezt a helyzetet, hogy bántva legyél a sors által, hanem mert változásra, változtatásra volt szükséged, csak ez kellett hozzá, hogy ezt felismerd. Valami tanításnak kell lennie ebben az egészben számodra. Mindig ezt keresd és akkor nyugodtabban tudod (talán) kezelni mindezt. Ha pedig Ti ketten összetartoztok, akkor törvényszerűség, hogy együtt is legyetek. Ehhez azonban nem a görcsös kapaszkodás segíti hozzá az embert, hanem épp a könnyed változások. Lehet, hogy minden értetek van. Lehet, hogy már ideje volt szintet lépnetek a kapcsolatotokban és ehhez drasztikus tapasztalás kellett. Lehet, hogy ezáltal, ezután majd már sokkal jobb lesz.

DE ezt változás és változtatás nélkül, a tanítás felfedezése nélkül, a megértés hiányával nehéz lesz kivitelezni. Mert ennek az egésznek (talán) pont ez a célja.

Tanácsot azért nem szoktam adni semmilyen helyzetben, mert mindannyian mások vagyunk, és amik nekem beválnak, az nem biztos, hogy mindenki másnak is. Nem vagyok másnak a cipőjében, így nem tudhatom hogy mi kell most neked/nektek. Én tanács helyett egy úton tudok segíteni, mert a feldolgozás és egyfajta személyiségfejlődés és belső konfliktusaid feloldása során tudsz eljutni oda, hogy könnyebben tudod kezelni a helyzetet és másként hozzáállni mindenhez. Sose felejtsd el, hogy saját magad változása nélkül az életedben sem tudsz valódi változást előidézni. Meg kell néha értenünk önmagunkat, a tudatalattinkat, az okokat ahhoz, hogy más magasságokból nézhessünk le saját magunkra és a helyzeteinkre, kapcsolatainkra, kapcsolódásainkra.

Egy megváltozott (megértett) gondolkodás nagyobb békét teremt az emberben és elfogadóbbá teszi őt a történésekre, miközben megtanulja azt is, hogy hogyan változtasson az irányon, ha nem a számára jó úton halad. Én azt a tanácsot tudom (csak) adni, hogy indulj el az úton... ebben tudok segíteni, de ez nem megy úgy, hogy mondok egy receptet, amit te kipróbálsz, hátha bejön. Belőled kell kihoznunk, ami benned van, saját magadnak kell megértened a tapasztalásaidban rejlő tanítást ahhoz, hogy változtatni tudj a körülötted lévő helyzeteken. Ezen az úton segítőként tudok menni melletted, ha elesnél felsegítelek, ha elakadnál együtt bogozom veled a szálakat, ha elkeserednél erőt adok ahhoz, hogy egyre közelebb és közelebb juss önMAGadhoz. Én az utat mutatom, az oroszlán része a tiéd, de ami a változással együtt jár, az is a te ajándékod lesz.

Remélem segítettem valamit...

Itt találsz meg, ha időpontot szeretnél kérni:
www.facebook.com/lelekallomas - üzenetben
Telefonon: +36-20/974-2858

Szeretettel írva, Dr. Dénesné dr. Orcsik Judit, LélekÁllomás - egy állomás a boldogságunkért.