Szeretném Önöknek kölcsönadni a szemüvegemet!
Azt hiszem, igazán meglepődnének azon, amit rajta át látni lehet. Néha riasztó, néha optimistább a kép. 2008 táján gyakran mondtam, hogy ezt az országot csak a bolondok menthetik meg, de hála Istennek egyre több a bolond. Igazam volt, pedig akkor még nem láttam tisztán azt, hogy a görögöknél is nagyobb bajban van az ország, s közel állunk a szétporladáshoz. Sok apró felsejlés, a tenni akarás aztán olyan cselekvésben egyesült, hogy ma Európa egyik legelszántabb csapatává váltunk. És itt nem a kormányt akarom dicsérni, hanem azt az erőt, mely valóban ereinkből fakadt. Ez a kormány porrá zúzódott volna, ha nincs mögötte valami széleskörű gondolkodás, s talán erősödött az öntudat és kissé az önbecsülés is.
Ha történelmi keretben belegondolok: 1456-ban e nemzet és szövetségesei, elsősorban horvátok és olaszok 70 évre állították meg a törököt, az iszlám hadakat. Zrínyi Miklós Szigetváron katonáival belehalt, de Szulejmán szultán is. Most újabb gigászi küzdelem folyik az iszlám térhódítás, különösen a radikalizmusuk ellen, és ismét Magyarország az ütközőpont. Ismét itt dől el Európa sorsa.
Gondolják végig, mennyit tudunk szurkolni a sportban, lelkesedni egy Európa- vagy világbajnokságon, olimpián (sajnos 2024-ben a Momentum trükkje után nem Budapesten). De itt nem egy vagy több sportág világtalálkozója zajlik e pillanatokban, hanem végső csata hazánk és egész Európa kultúrájáért, sőt létéért.
Olvasóim döntő többsége a 70-es évek közepén még nem élt vagy legalábbis aligha követte az eseményeket. Én akkor tanultam, mit jelent „olvasni a sorok között”, tehát a rádió vagy leginkább a Népszabadság oldalain (a népnek szabadsága leginkább e papíron hazudtatott). De hazugság és hazugság között is lehet árnyalatnyi különbség, és éppen e kis differenciából lehetett követni a valóságos folyamatokat.
A 80-as évek közepén már érződött a „létező szocializmus” rothadása, de nem lehetett tudni, mi nő ki e televényen. 1984-85-től a salgótarjáni iparmedencében dolgozva tisztán tudtam, hogy gazdaságstruktúránk – és persze térszerkezete – összeomlik. Felkészültem az újjáépítésre, ennek még nemzetközi szakirodalmi nyoma is akad. Nem számoltam azonban azokkal a láthatatlan és részben nemzetközi folyamatokkal, melyek végül a Kádár-rendszer mögötti árnyékhatalom átmentéshez vezettek. Aczél, Fekete János és Erős, hogy néhány kulcsembert említsek, s persze a sokáig acélkoronába rögzített fejű kis pufajkást. No, meg később a Böszmét.
Nem tudom, Soros hogyan vált háttérhatalommá. Talán perspektívát adott nekik, talán felvásárolta őket. André Kosztolányi, a nagy tőzsdeguru régi tévéinterjúját idézve „Soros, a nagy zsugás”. Aztán a küzdőtér szereplői fokozatosan átalakultak, mondhatni némileg tisztult a pálya.
A világ ma az Orbán-Soros meccstől hangos. Mondhatnám: ”hajrá magyarok”, csak hát mindkettőnek anyanyelve ugyanaz. De identitása nem.
A budapesti izraeli nagykövet kemény kártyát adott a kormány kezébe: „Nem védeném meg Soros Györgyöt csak azért, mert zsidó. Senki sem bírálhatatlan, csak azért, mert zsidó”. Ezzel nagykövet úr kiütötte az antiszemitázós kártyát a kormányt ezzel ostorozó kezekből, s gyakorlatilag számos EU-bírálatnak ellene mondott. Nem akármilyen kedvező hátszél.
Ebben óriási lehetőségek, még a történelemhamisítás letisztításának lehetősége is benne van. Persze a mi látásunknak és ítéleteinknek is tisztulnia kell.
Blogommal szeretnék segíteni a bonyolult folyamatok megértéséhez. Kár lenne, ha nem vennénk észre a megoldásokat lehetővé tevő részleteket. De pontosan látni kell, milyen játszmát játszatnak velünk. Az olimpia levadászása sajnos sikerült. Mint kiderült, a szervezőknek ehhez komoly pénzügyi háttértámogatásuk volt. Ne higgyük azt, hogy a választás előtt nem lesz még sokkal erősebb. Nézzék csak meg a médiában zajló átrendeződést.
Furcsa helyzet van. Az ellenzéki pártoknak kevés esélyük van a megerősödésre. De a háttérerőknek számos eszközük a zavarkeltésre, káosz teremtésére. Azt hiszem, mocskos idők jönnek. De szerencsére az nem igaz, hogy valami hatalmas szakadék lenne az ország egészében. De vannak bizony, s nem kevesen, akik szeretnék, ha lenne. Kell tehát a tisztánlátás és józan nyitott ész és leginkább az összefogás.
De igen jó jel, hogy az időnként markánsan megmutatkozik. A foci-Eb nemcsak a játékosok, de a magyar szurkolók teljesítménye is volt. És gondolják végig, Csíksomlyóra több száz kilométert utazva nemzetünknek évente legalább 3%-a elvándorol. Micsoda összefogás! Magyarország ma a támadások össztüzében van, mert a nemzetek és nemzetállamok fennmaradásáért küzdve élvonalban van, mint annyiszor a történelemben. De számtalan ponton észlelhető már, hogy sok heg begyógyult, sok helyen beindult az élet és megnőtt a kreativitás.