Kommentország katonái
A múlt héten digitális barlangjainkról írtam. Most a témát folytatván a virtuális Hyde parki Speaker’s Cornerről írok, a blog és híroldalak kommentszekciójáról.
Ezek bizonyos mértékig különböznek a legnagyobb közösségi oldal hozzászólásaitól. Egyrészt azért, mert ott általában egymást személyesen is ismerő emberek váltanak szót, másrészt mert a kommentált tartalmak nagy része is inkább személyes. Ezzel szemben állnak a fent említett vélemény blogok és híroldalak, melyeken általában valamilyen közösségi, politikai eseményről folyik a diskurzus. Már ha értelmes párbeszédnek lehet nevezni azt, amikor bizonyos személyek elszabadulnak, és úgy érzik, a távolságot, mint üveggolyót megkapva túlmehetnek bizonyos határokon, olyan határokon, melyeket legtöbbjük egy személyes beszélgetés alkalmával bizonyosan nem lépne át.
Kicsit körbenéztem a mandiner kommentjei közt és lehet, hogy véletlenül, de mivel több helyen is előfordult, valószínű ez a trend, olyanok is vannak, nem is kevesen, akik nem az aktuális cikkre, vagy mások hozzászólásaira reagálnak, hanem csak úgy beírnak valamit. Ennél rosszabb, vagy fogalmazzak így, rosszabbnak tűnő beírások azok, amelyek alapvetően trágár kifejezéseket használva próbálják a cikk íróját, vagy éppen valamelyik kommentelőjét alázni.
Ezekre az esetekre az érintett oldalak különféle módszereket alkalmaznak: nem engednek, csak facebook profillal hozzászólni, esetleg tiltják a hozzászólásokat, vagy utólag átnézve engedélyezik azokat, sőt van, ahol már alkalmaznak hivatalos kommentelőket, hogy ők a célzott beírásaikkal irányítsák a vita menetét.
Én a magam részéről azt gondolom, hogy ha egyszer már volt, akkor nem érdemes tiltani a vélemények megjelenését, még akkor sem, ha néha igen csúnya dolgok kerekednek ki belőlük. Úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kell hagyni a lehetőséget, hogy kifejezze magát, még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik.
Saját példáim is vannak azzal kapcsolatban, hogy mennyire elfajulhatnak ezek a dolgok. Annak idején a sonline blogoldalán kaptam az írásaim alá időnként igen indulatos bejegyzéseket. Ilyenkor mindig megpróbáltam az indulatokat lehántva a valódi ellenérveket megtalálni, és amennyiben érdemes, megfogadni, ez időnként sikerült, időnként nem, de soha nem gondoltam, hogy szűrni vagy moderálni kellene a beírásokat. Az ember úgy fejlődhet igazán, ha megismeri az általa kiváltott negatív érzelmeket, gondolatokat is.
Itt a Kaposvár Moston volt ennél még cifrább kalandom is kommentügyben. Egy középkorú férfiú – jeles politikusokat megelőzve – nem más férfiak szoknyája mögé bújt, hanem ál-facebook oldalt kreálva virtuális szoknyát húzott és huszonéves nőnek mutatva magát próbált vitatkozni az írásaimmal. Ezzel eljátszogatott egy darabig, aztán egy pillanat alatt eltűnt, törölte a profilját és ezzel a hozzászólásait is. Bevallom, sajnáltam kicsit, mert meglehetősen szórakoztató volt diskurálni a fiatal nővel, aki amúgy klimaxos pasi. Aztán beláttam, minden jónak vége szakad egyszer.
A fenti esetekből is látszik, hogy a kommentelésre igény van, és bár a kommentek úgy általában véve semmit nem adnak hozzá az eredeti témához, íráshoz, ám remek tanulságokat szolgáltatnak az emberi lélekkel kapcsolatban. Szóval arra bíztatok mindenkit, ne fogja vissza magát, írja meg, hogy a nem jóját vagy a jója nemét, a lényeg, hogy jól essen és az általános színvonal ne emelkedjen.