Balsors
Nem igazán kedvezőek a szelek mostanában a politikai baloldalnak. Szelek, vagy akár füttyös fuvallatok nemzeti ünnepeinken, Juhász Péter és társai felvezetésében. A fütyülőt fúvó fiúk egy részét állítólag bérbe vették, s a munka, azaz a fütty után a kifizetés is elmaradt. Talán mert nem sikerült elfújniuk az ünneplő tömeget. Nem tudom, ezek csak médiahallomások, viszont ismerősöm megkérdezte az egyik füttyös fiút, múlt év október 23-án, s az illető nem igazán volt tájékozott a fütyülés okáról és céljáról. Szerintem a füttyösök elfújták az Együtt minden esélyét a parlamentbe jutásra, mert a nemzeti ünnep botrányos megzavarását még a baloldali választók sem igen kedvelik.
Hasonló a véleményem a most látszólag felfutóban lévő Momentum Mozgalomról. Ők az olimpiarendezés lehetőségét verték szét egy olyan szavazatgyűjtéssel, melynek időzítése még akkor is megtorpedózta volna az esélyeinket, ha éppen a szavazáson 90% az olimpia mellett szavaz.
Márpedig meggyőződésem, hogy vannak kérdések, melyben a baloldali szavazók is a nemzeti célokra szavaznak! Szerintem a MoMo-nak éppúgy fújtak, mint az Együttnek, mégpedig a baloldali szavazók jelentős részében is meglévő nemzeti érzések által.
Viszont ez a két párt azonnal elvisz néhány százalékot az ú.n. baloldali körből. Esélye feltehetően a DK-nak és az MSZP-nek még akad, ha csökkenő arányban is. Gyurcsány igencsak belopta magát a korosodó hölgyek egy részének szívébe. Ők ki fognak tartani mellette. Sok újabb szavazót aligha gyűjt, ahhoz túl sokat tudnak róla, főleg volt párttársai. Egyrészt csillapíthatatlan nyomulásáról, mely más baloldaliak érdekét sérti. Másrészt mielőtt lemondásra kényszerült a miniszterelnökségről, meglehetősen kiírta magát az EU politikából, mivel az őszödi beszéd körül igen furcsán magyarázta a vezető külföldi politikusokkal való találkozását. Mondhatni, nemzetközileg teljesen hiteltelenné vált. Nem véletlen, hogy Botka eleve ahhoz a feltételhez kötötte a DK-val val együttműködést, hogy listájukon Fletó ne szerepeljen. A nagyratörő őszödi böszmét kivonni a rivaldafényből eleve személyisége ellen való támadás.
És akkor maradnak még az elszámolatlan ügyek. A nagy metrókorrupció miniszterelnökségének ideje alatt történt éppúgy, mint a szemkilövések, a könnygáz és lovasroham 2006 októberében. Igen kínos lenne mindez a mostani ellenzéknek, ha Gyurcsány felelős pozícióba jutna. A „DK” rövidítés pedig emlékeztet az „NDK”-ra, mely népi demokráciaként a szovjet rendszer egyik legdiktatórikusabb állama volt.
A DK tehát várhatóan a parlamenti küszöb szélén pattog majd. Fletó innen aligha lép háttérbe. Előtérbe jutása viszont nem kívánatos a baloldal számára. Az MSZP -nek komoly esélye van a bejutásra, de aligha a megerősödésre.
Nem esélylatolgatásként írtam le az eddigieket, hanem egy kérdésfeltevés felvezetéséért. Miért is nem tud a „bal” megerősödni és összefogni? Az alapvető ok szerintem történelmi. Az összefogás természetesen részben személyiségfüggő. Sokszor elhangzott, hogy a baloldalnak nincs karizmatikus személyisége. De ez csak az egyik ok. A baloldali kormányok idején a privatizáció, a PPP-típusú magántőke-bevonás, a globalizáció érdekeinek kiszolgálása volt a fő mozgatóerő, s persze a nemzetközi érdekektől való általános függés.
Hiába beszéltek annyit a szociális kérdésekről, a munkanélküliség magasabb volt, mint a jelenlegi kétszerese és igencsak megugrott a gazdagok és szegények közti anyagi különbség, s a „rendszerváltás” után a baloldali milliárdosok száma. Ez lenne a baloldali értékrend?
Talán egyeseknek meglepő, de valahol 1945-50 között keresem a válasz első felét. Mert előtte létezett Szociáldemokrata Párt, azon belül is egy nemzeti irányzat (emlékeztetnék a Bethlen-Peyer-paktumra), egy középvonal (a Rákosi idején évekre börtönbe vetett Kéthly Annával), s volt egy internacionalista rétege is. Akkoriban a Kisgazdapárt is baloldalinak számított!
Rákosiék a szociáldemokráciát először finomabb eszközökkel, belső árulásokkal, majd börtönnel és súlyos meghurcoltatásokkal szétverték. Faludy György Pokolbéli víg napjaim című könyve igazán tanulságos olvasmány, de Farkas Vladimirnak, az ÁVH technikai igazgatójának „Nincs mentség” vagy Dénes Béla az ÁVH foglyának „élménybeszámolója" is.
Sztálin akaratának hazai megvalósítói, a moszkoviták, az ÁVH és a diktatúra egyéb elnyomó szervezetei nem tűrték a valódi, s különösen nem a nemzeti baloldali gondolatot. Talán feltehetem a kérdést: a Rákosi-, Kádár- és Grósz-vonal vajon baloldali volt-e? Az előbbi Sztálin eszköze az egész rendszerrel együtt. Moszkva meghatározó befolyása egész a rendszerváltásnak csúfolt pillanatig, sőt még tovább is fennállt.
A 4 évtizedig uralkodó hatalom ugyan valóban teljesítette a múlt eltörlésére tett ígéretét és megvalósította a teljes foglalkoztatást – más kérdés, milyen áron. Az egész parasztságot szétverték, sok helyen a „zöld bárók” uralkodtak. Ez baloldaliság? 1956-ban a munkásság hatékonyan kifejezte véleményét.
A szovjet rendszer által vezérelt internacionalizmust aztán a globalizmus váltotta fel megváltozott erőcentrummal, de nem feltétlenül más emberekkel és klánokkal. Az MSZMP átalakult MSZP-vé, nem kis mértékben tovább örökítve annak embereit és vagyonát.
S vajon volt-e esélye a baloldal újjáéledésének? 1989-ben Petrasovics Anna rövid ideig felélesztette a Szociáldemokrata Pártot. Az előre és jelentős számban beépített ügynökökre azonban, mint azt személyesen elmesélte, nem számított . A „téglák” aztán olyan gyorsan szétfeszítették a pártot, hogy már az első választásra esélytelenekké váltak. Szűrös Mátyás még megpróbált tenni valamit, de aligha volt esélye.
Mindenképpen meg kell említeni Pozsgay Imrét és nem kis számú követőjét. Vele személyesen kétszer beszélgettünk másfél órát. Sok szempontból bölcs, elkötelezett szocdem és mindenképpen nemzeti irányvonalat képviselt. Voltak követői, néhány megyei KISZ-titkár és KB-tag is.
1990 körül valóban felcsillant annak a lehetősége, hogy valami nemzeti baloldaliság összeáll. De mindezt lemosta a pályáról a jól előreszervezett szoclib vonal.
Ma már aligha lehet valódi baloldaliságról beszélni. A fő frontvonal ma a globalizmust és a szoclib irányvonalat kiszolgáló, nyugodtan mondhatjuk, internacionalista vonal és a nemzeti irányvonalat képviselők között húzódik. S döntse el az olvasó, mi az ő személyes vagy éppen családja érdeke, mi a nemzeté. Igen fontos lenne, hogy ez tudatosuljon a majdani választókban.
És persze igencsak erősödnie kellene a valódi (és nem külföld vezérelt) civil véleményformálásnak.