Két kemény bűnügy
Végigrabolta az M7 benzinkútjait (Budaörs, Tárnok, Velence) egy fegyveres elkövető. Három megye rendőrsége üldözte, körözte. Aztán a 8-as út egy körforgalmában karambolozott és fegyverével főbe lőtte magát. Az ügy groteszkje, hogy a bűnelkövető már előző nap, tehát cselekedetsora előtt búcsúlevelet írt szerelmének. A legtöbb tetthelyen beérkezésekor a mennyezetbe lőtt. (Tehát nem az eladók irányába vagy közelébe). És e ponton már azonnal kitűnik, hogy nem a kifelé, hanem önmaga felé irányuló agresszió volt a meghatározó. Persze, ha nyomozó lennék, azonnal megpróbálnám érteni a fiú és a szülők, és a tettes és szerelme közti viszonylatot is.
A tettes 18 éves volt, s elhozta anyja Audiját és édesapja hivatalosan tartott három vadászfegyverét, No, hát biztosan nem a szociálisan hátrányos helyzetből jött. A töltőállomásokon nyerhető max. 150 ezer forint készpénz mondjuk töredéke sem volt az Audiban keletkezett kárnak.
És innen átértékelődik a történet. Búcsúlevél a kedveshez, utána bankrablás, majd öngyilkosság.
Mintha ez a forgatókönyv szinte előre meg lett volna írva. S lehet, hogy a rablótörténetek helyett a sorstragédiákhoz lehet beilleszteni. Akárcsak a következő történetet.
Salgótarjánban megerőszakoltak egy lányt. Diszkóból hozva és diszkóhoz közel. Nem ritka esemény. A helyet is viszonylag jól ismerem, a megyei önkormányzat parkolója mellett. A lányt a diszkóból hozták ki, állítólag teljesen öntudatlan állapotban volt. Pia? Kábítószer? Avagy a poharába kevert, öntudatlan állapotot okozó diszkódrog? Nem tudjuk, a nyomozás vélhetően kideríti.
Viszont a hírekben több helyen is szerepel, hogy ez az erőszak – sok erő ugyan nem kellett hozzá, hiszen a lány szinte cselekvőképtelen állapotban volt – több szemtanú jelenlétében történt, akik videót is készítettek minderről. Szerintem meg fognak lepődni. Nemcsak a segítségnyújtás elmulasztása miatt. Könnyen lerángathatták volna a lányról a tettest. De pszichikai bűnsegédként is elítélhetőek. Már elnézést, de a pozitív drukkerek szó szerint fizikailag, mondhatnánk merevedésileg is segítik az elkövetőt, ahelyett, hogy lelohasztanák. És persze sikerélményhez juttatják az egyébként eszméletlen áldozaton győzedelmeskedőt. Szerintem kaphatnak 2 évet, s meggyőződésem, hogy meg fognak lepődni perbe fogásukon.
És itt jön össze a két bűnügy. Bűn és bűneset mindig akad, de bizonytalan értékrendben sokszor az elkövetők nem is tudják, hol van a határ. E két eset jó példája annak, hogyan vezet tragédiákhoz a stabil - és a társadalomban szilárd – értékrend hiánya.