Sínen vagyunk
Egyik nap fültanúja voltam egy beszélgetésnek, amely arról szólt, hogy valakinek mindene megvan, mégsem boldog. A szóvivő szerint azért, mert nem akar boldog lenni. Más okot el sem tudott képzelni.
Belegondoltam. Az illető „sínen van”, ahogy mondani szoktuk. Van állása, családja, és az anyagiakban is bővelkedik. De nem vagyunk a helyében, és így nem is tudhatjuk, hogy mi az, amiért mégsem boldog.
Abban biztos vagyok, hogy pusztán az anyagi jólét nem egyenlő a boldogsággal. Akinek hiányzik, az persze úgy gondolja, de többször találkoztam már olyan emberekkel, akiknek mindenük megvolt, és sokkal kevésbé voltak boldogok, mint olyanok, akik szűkösebben éltek. A boldogság nem a pénzben rejlik.
Nem vagyunk egyformák. Van, akinek örömet okoz a nagy család, van, aki pedig teherként éli meg, hogy másra is tekintettel kell lennie. Tehát ez sem garancia arra, hogy valaki boldog legyen.
A munka pedig lehet jól jövedelmező, de ha nem azt csináljuk, ami belőlünk jön, amiben ténylegesen ki tudunk teljesedni, akkor egy idő után nem okoz boldogságot, még akkor sem, ha jól végezzük, és jó fizetést és elismeréseket kapunk érte.
Tehát nem biztos, hogy mindig boldogsággal tölt el, amikor sínen vagyunk. A sínpár hosszú, szinte végeláthatatlan. Simán és gyorsan lehet rajta előrehaladni, de hiába érezzük, hogy már más irányba szeretnénk menni, nehéz róla letérni. Egy egyszerű, poros úton bandukolva sokkal könnyebb elkanyarodni, más útra térni.
De mindenre van megoldás. A sínen is vannak váltók. Csak meg kell találni őket, és kihasználni ezt, amikor olyan állásban vannak, hogy irányt válthatunk. Célozzuk meg a boldogság irányát.