A magyar nép ne ünnepeljen, ne legyen büszke, de tanuljon meg örökké kushadni!
Sokan emlékeznek talán Kovács László elmondta jövőképünkre:
Merjünk kicsik lenni!
Medgyessy pedig elment a román nagykövetségre nemzeti ünnepükön, tehát Erdély elcsatolásának napján pezsgőt inni. Utóda és megbuktatója a Nagy Fletó sikeres résztvevője volt a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló népszavazás érvénytelenítésében (holott a résztvevők többsége igennel szavazott) és a mintegy három hete lezajlott migráció elleni szavazás érvényességének megakadályozásában (bár a résztvevők 98%-a a kötelező migrációs kvóta ellen szavazott).
Gyurcsány szereti az ellenpontokat. Például megnyer 2006-ban egy szavazást csekély többséggel, majd alig néhány hónap múlva Őszödön bejelenti, hogy az egész program hazugság volt. Majd Európában, főleg Merkel sikerasszonynál dicsekedik „bátor beszédével”.
Meglehetősen pontosan emlékszem nagy miniszterelnökünkkel készített interjúra az Egyesült Államok sztár TV-jében. „Mondja, Miniszterelnök Úr! Milyen érzés volt hazudni?” - kérdezte a riporter.
És milyen érzés volt teátrálisan leborulni 10 évvel ezelőtt a Hősök terén lévő emlékmű, több mint 300 áldozatnak állított rozsdásított oszlopcsoport előtt, mely vélhető volt emlékműnek, de akár ugyanennyi akasztófának is?
Milyen érzés volt meghallani a délután történt szemkilövetéseket, kardlapozást, könnygázfelhőt és százak üldözését, megkínzását? Avagy semmi újság? Az ember néha azt érzi, különösen előrelátó államférfiként, vagy éppen gondolkodóként, hogy a dolgok benne vannak a levegőben.
Nem vagyok államférfi, de a helyszínen voltam, sok mindent megfigyelve, jól előre megszervezve a hátsó kijáratokat és egérutakat. Feleségemmel simán elballagtunk, miközben már szólt a csatazaj.
Nekem csak a saját bőröm forgott kockán, s persze jól óvva feleségemet, de sokan nem láthatták előre a kelepcét. Például azt, hogy az agresszív (mitől agresszív, vagy ki által fizetett?) Deák téri balhézókat rátolják a békésen hazainduló tömegre, e címen kilőnek néhány szemet, másfél napra paprika kapszaicinnal megríkatnak békés embereket és bemutatják a hagyományos kardlapozás hazai művészetét.
Ez volt az üdvözlő showműsor a világnak az 1956-ot megünnepelni idesereglő állam- és kormányfői, külügyminiszterei és diplomatái részére.
Másfél hónapja tudtam akkor már, hogy Gyurcsány és kormánya kifújt, s az önkormányzati választások alapján narancssárgává válik az ország, óriási bázist teremtve a parlamenti legitim megbuktatásnak. Aztán a Kossuth téri balhé, a szinte nevetséges TV showműsor (ál)tömegostrommal és jól szervezett elkövetőkkel (melynek egyik legjobb elemzője – kapaszkodjanak – a Gyurcsány által létrehozott Gönczöl-bizottság).
Aztán a Kossuth tér folytatódott, majd jött a Deák tér - Astoria közti szemkilövetés, lovasroham, kardlapozás és a tömegben a magyar paprika felhőszerű érzete. Gumibotok és viperák, rádióudvaron térdelés, megalázások. Szóval megünnepeltük 1956 világraszóló magyar sikerét.
Bevallom, nem gondoltam rá, Pelle János igen kiváló publicistánk és írónk által értettem meg: 1956 igazi és szép megünneplése igen kínos lett volna az orosz és magyar posztkommunistáknak.
Hát megoldották!
A mostani kormány és a média hónapok óta próbálják bepótolni a 10 évvel ezelőtt ellehetetlenítetteket. És mi van most? Ünneplés helyett? Médiabalhék, vádaskodások, hangos demonstrációk. Az elvtársak még mindig nem szeretnék hallani az igazságot. Persze, igen kínos lenne, ha a tulajdonvándorlásoknak és meggazdagodásoknak valaki nyomát kezdené keresni. Hát vesszen az igazságnak még szele is...