Nyertesek és vesztesek
A markáns kimenetelű, de ellentmondásos népszavazásnak vannak nagy nyertesei és vesztesei. Az ellentmondás az, hogy 43% körüli volt a részvétei arány, ugyanakkor 98% körül volt a „nem”-ek aránya. Átfogalmazva: aki elment, nemmel szavazott, de azért több mint 55% nem ment el szavazni.
Ebbe két korrekciós tényezőt bele kell számolni: egyrészt a lakosság talán 1/3-a politikailag közömbös, nem hiszi, hogy részvételének valami értéke van, lehet fásult, de százezrekre tehető a lumpen, amit régen ”semmirekellő”-nek neveztek. Aztán sok százezren élnek határon túl, mondjuk munkaviszonyban Nyugat-Európában. Reálisan tehát a jogosultak maximum 60 %-a várható a szavazásokon. Talán a Fidesz túl optimista volt, remélve, hogy ilyen nemzeti alapkérdésben, mint a migrációs kvóta jobban megmozgathatóak az emberek.
Végig követtem a kampányt, s nem voltam elragadtatva tőle. Egy időben minden neten történt keresésemre hosszú másodpercekre beúszott valami kampányszlogen, eltakarva az olvasni akart lapot. A guta ütött meg. Az utakat végigkövető méretes táblák üzenetétől sem voltam elragadtatva. Szerintem a magyar nemzet a tiszta és rövid érvelésekből ért és nem a sulykolásból. Nem tudom, magyar vagy külföldi volt-e a tanácsadó cég, de szerintem nem találta el a megfelelő hangvételt és ez sokszor visszaütött a Fidesz körmére.
S persze más oldalról óriási ködösítés folyt, nagyrészt tudatosan. Ebben a Kétfarkú Kutya Párt jeleskedett, igen provokatívan szórták, mint szokták, cinikus érveiket. Mára a közvélemény-kutatások szerint 1% fölé kerültek. Saját cinikus kérdésem, vajon ki alakítana egy kétfarkú kutyával kormánykoalíciót?
No, attól messze vannak, de azért Fletó is nagyot dobott. Ügyes matematikusai vannak. Mert ha Fletó beáll a „menjünk el és „igen”-nel szavazzunk sorba, jelenlegi politikai súly(talanság)át tekintve legfeljebb 5%-ra növeli az igenek arányát. Tehát jelentéktelen marad.
Ha viszont a távolmaradásra buzdít, eleve nagy létszámú tömeg részévé válik. Ha 50% felett lett volna a részvétel, akkor is hivatkozhatott volna arra, hogy ő a 40% feletti táborba tartozik. Így viszont beleszámlálja magát a távolmaradók „győztes”csapatába, mellét döngetve. És ide besorolhatja az összes csövest és hajléktalant, kábszerest és elfekvőben lévő szavazópolgárt.
Pártja súlya egy ilyen szavazáson max. 3,5 % , mobilizáló képessége még kevesebb. De a médiában történő zavarkeltés által akár a kétszeresét is távol tudja tartani. Gyurcsány tehát biztosra ment, az érvénytelenségre, melyért azért rendesen megküzdöttek.
A nagyobb, de sokkal színtelenebb MSZP-vel folytatott választási előtárgyalásokon bizony ez nem kevés adu. Persze mondhatja a kedves olvasó, a DK meghatározó volt az érvényesség aláásásában, tehát a nemzeti érdekek ellen dolgozott. Így igaz! „Na és?” idézheti Horn után Fletó.
1945-47 között a baloldalról kiirtották a nemzeti értékeket. Ki nem hiszi, járjon utána. Ne csak Márainál és Wass Albertnél, de még inkább Farkas Vladimir, az ÁVH egykor technikai igazgatóhelyettese könyvében, Dénes Béla, a magyar cionista mozgalom 5 évet az ÁVH börtönében letöltött elnöke könyvében, s még nyíltabban Faludy György Pokolbéli víg napjaim című recski beszámolójában.
Az 1945 utáni baloldali szervezetek mind a proletár internacionalizmus nevében működtek és Sztálintól és a későbbi szovjet vezetőktől kapták hatalmukat – a nemzet elárulásával és kiszolgáltatásával. Aztán a „gazdaállat” kimúlásával új gazdit kerestek és találtak a globalizmus jeles képviselőinek személyében. Aczél, Fekete János, Erős János és körük, akkor még ifjoncként Lendvai Ildikó és szerintem Ferge sikeresen új vágányra állították a váltót. Szavazói táboruk ugyan megfogyott, széttöredeztek, de a médiában – jó támogatással – még tartják helyüket. S persze minden Soros-féle jogvédő intézmény nekik dolgozik.
Jobbszélen is van ellenzéki párt, a Jobbik (kitől is jobbik?). Úgy tűnik, nagyot akartak dobni, s félresikerült a dolog. Ők nemzeti pártként hirdetik magukat, s mint ilyen persze természetes lett volna, hogy mellszélességgel kampányoljanak a részvétel és a „nem” mellett, még ha azt a Fidesz-KDNP kezdeményezte is. Számos nagy tekintélyű korábbi politikus mondta, hogy ez nemzeti ügy. A társadalom jelentős része is megértette ezt az üzenetet, így lett 98%.
Úgy tűnik, a Jobbiknak fontosabb volt, hogy ezt saját pártépítésre használja. A fővárosban tele voltak a szavazás előtt a postaládák a Jobbik durva támadásaival a kormánypártok ellen. Megértem, hogy Vona Gábor türelmetlen, hogy nem ő még a miniszterelnök, látják, a szavazás estéjén felszólította Orbán Viktort az azonnali lemondásra. Ez vicc. Vona Gábor eddigi „csillogása” és pártjának teljesítménye e reményeket messze nem indokolja.
De az azért megdöbbentett, hogy az egyéni karrierek számukra fontosabbak a nemzet integritásának megvédésénél. Vona és a Jobbik rosszul taktikázott. Ugyan saját szavazóikat elbizonytalanították és részben ezzel távolmaradásra késztették, de szavazóbázisuk 1%-kal csökkent, míg a Fidesz-KDNP szövetségé 4%-kal nőtt. Vonáék dilettantizmusukkal hatalmas öngólt lőttek. Innen aligha hivatkozhatnak arra hogy ők nemzeti elkötelezettségű párt, ha nem álltak ki történelmünk egyik legfontosabb és legaktuálisabb kérdésfeltevésekor a nemzet oldalán.