Vasárnapi igen vagy nem
Európa a hétvégén Magyarországra figyel. Az osztrákok újra elhalasztották az elnökválasztásukat, mert nem jól ragadtak a borítékok, így a mi népszavazásunk lesz reflektorfényben.
Ez a szavazás – maga nemében különös módon – a védekezésről szól. Arról, hogy megvédjük-e hazánkat – Illyéssel szólva: a házunk táját – az idegenektől. Olyanoktól – benne gyerekekkel, asszonyokkal –, akik egy más kultúrából, más vallási közegből érkeznek.
A háború elől menekülőket be kell fogadni, ezt követeli meg az emberség, de keresztény hitünk is. A gond ezzel csak az, hogy látjuk, hogy a menekülőknek csak egy része valóban menekülő. A többség egy modern kori népvándorlás résztvevője. Elindulnak élhetetlen országukból az élhető Európa felé. Nagy kérdés, hogy egyáltalán van-e határa annak, hogy mennyien érkeznek, érkezhetnek, és közöttük hány az, aki aljas szándékkal jön a keresztény Európa ellenében.
Kérdés az is, hogy miért éppen Európának kell megoldani az arab-afrikai konfliktusokból származó tragédiákat. Miért nem oldják meg az arab államok? Vagy például Dél-Afrika? De kérdés az is, hogyha már jönnek, számolatlanul engedjük be a migránsokat vagy védekezzünk ellenük?
Magyarország már védekezett történelme során az iszlám ellen. Nem népszavazással, hanem fegyverrel. 1526-ban Mohácsnál veszítettünk. Mégpedig olyan nagyot, hogy a török-iszlám hódítás majdnem végleg kiirtotta Európából a magyar népet. 150 évig csak egy furcsa, kiflialakú Magyar Királyság létezett, Nyugat-Dunántúltól a Felvidéken át Erdélyig. A korábbi ország testébe ökölként fúródott be az Oszmán Birodalom. 1555-től Kaposvár is török uralom alá került. A keresztény templomokból mecset lett, a város közepén minaret állt. A somogyi nőket háremekbe, a fiúkat janicsárképzőkbe hurcolták. A megmaradó lakosság másfél évszázadon át török szolgává vált.
Hogy ennek a hosszú időszaknak a máig tartó mohamedánellenesség is a maradványa, ahhoz nem fér kétség. A magyarok azóta sem akarnak szomszédnak muzulmánokat. Nem akarnak minaretekből felhangzó müezzinénekre ébredni – ahogy ez már Nyugat-Európa egyes városaiban valóság.
Az EU most fegyvertelen muszlimokat küldene hozzánk, olyanokat, akik még nem tesznek rabszolgává bennünket, nem hurcolják el fiainkat, lányainkat. Kérdés, hogy beengedhetjük-e őket. A magyar kormány nemmel válaszolt erre. Kerítést épített, erőn felül védi országhatárainkat. Az Európai Unió – ahová mi is tartozunk – ellenkező véleményen van. Szerintük fogadnunk kell a hazájukat elhagyó embereket, és ha már jönnek, akkor szét kell őket osztani a 27 uniós ország között.
Két út van tehát: a magyar és az uniós. E kettő között kell választani a mostani népszavazáson. Aki az uniós megoldást tartja jónak, az igennel szavaz, aki a magyart, az nemmel. Vasárnap rajtunk a sor, kedves olvasóim. El kell menni az urnákhoz, hisz demokráciánk legmagasabb fóruma a népszavazás. Gondolják végig a két utat, és szavazzanak szívük parancsolata szerint.