Emlékezni kell, hogy ne feledjünk
15 évvel ezelőtt... 2001.szeptember 11. kedd. Ugyanolyan napnak indult, mint bármelyik másik, dolgos hétköznap: ébredés, készülődés, indulás dolgozni, mert lassan ébredezik Kaposvár is, és az itt lakók bekapcsolják a rádiót, hogy meghallgassák mi hír a nagyvilágban. Emlékszem, csendes nap volt, kerestem a híreket az interneten, figyeltem a hírügynökségek híreit, de semmi különös.
Egészen a délután 3 órai hírekig. Néhány perccel a hírblokk előtt érkezett az MTI rövidhíre, miszerint repülőgép csapódott a World Trade Center ikertornyainak egyikébe. Őszintén megvallom, akkor még nem tudtam mi az a WTC. Bekapcsoltam a CNN-t, majd szóltam a kollégáknak, hogy valami nagyon nincs rendben New York-ban. Több ezer kilométerre a Nagy Almától, itt, a biztonságot adó Kaposváron egészen valószerűtlen volt mindazt megélni, ami ezek után következett...
Hirtelen nagyon sokan lettünk a szerkesztőségben, ott tolongtunk a kis képcsöves tv előtt, és figyeltük, hogy az amerikai tv-stábok élőben közvetítenek olyan képeket, amiket korábban csak mozifilmekben láttunk. Füst, tűz, por és törmelék mindenhol, síró, sokkos állapotban menekülő emberek az utcákon, és még egy utasszállító repülőgép, ahogy becsapódik a másik toronyba. Azt hiszem, hogy akkor mi, újságírók, akik naponta számtalan hírrel találkozunk szerte a nagyvilágból, mi sem tudtunk mozdulni a döbbenettől.
Kérdések ezrei tolultak az agyunkba, hogy mit, miért és hogyan... Legelőször az, hogy vajon bírni fogják az épületek ezt a megpróbáltatást? Tanakodtunk, hogy ekkora rombolást kibírnak-e a felhőkarcolók. Egyik műszaki kolléga határozottan állította, hogy annyira stabil szerkezetűek ezek az épületek, hogy biztosan talpon maradnak. S ekkor, mintegy végszóra omlott össze a szemünk előtt előbb az egyik, majd a másik torony....
Az agyamba vésődtek azok a képek, amikor láttam a milliónyi papírlapot szállni a levegőben, a menekülni próbáló emberek látványát a tornyok ablakaiban, látni a végső elkeseredésükben a mélységbe ugró embereket, s látni azt, ahogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke ugyanolyan zavarodott az események hallatán, mint az átlagemberek. És még nem volt vége: repülő csapódott a Pentagon épületébe, egy negyedik gép pedig egy mezőre zuhant. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez terrortámadás.
A világ nagyon gyorsan reagált a történtekre, a terrorkészültségi szint mindenhol magasabb fokra emelkedett, hazánkban összeültek a megyék védelmi bizottságai. Nekünk, kaposváriaknak különösen fontos volt, hogy mi fog történni, mert a taszári reptér az Amerikai Egyesült Államok légibázisaként működött. Hirtelen mindenki tudni vélte a városban, hogy innen indíthatnak válaszcsapást az amerikaiak a terrortámadással vádolt al-Kaida ellen. Ugrás a kocsiba, nyomás Taszárra, hátha megtudunk valamit, de nem jutottunk túl közel a bázishoz. Itt is, mint minden USA fennhatóságú területen, a legmagasabbra emelték a készültségi szintet, több sornyi szögesdrótot húztak ki az útra, gyakorlatilag hermetikusan lezárták a repteret. Az offenzíva majd egy hónapot váratott magára, és nem Taszárról indult. Mindenesetre az amerikai és brit haderők október 7-én megkezdték Afganisztán bombázását.
2001. szeptember 11. A nap, amit nem lehet elfelejteni, a nap, amire az emberek vissza tudnak emlékezni, hogy mit csináltak akkor, amikor 3000 ember vesztette életét a monumentális felhőkarcolók romjai között...