Szigetvár egykori dicsősége és mai idők
Zrínyi Miklós gróf és 2500 horvát és magyar katonájának hősi halála történelmünk egyik legszebb – és eredményes – küzdelme volt. Mert bár a védők mind életüket vesztették, meghalt a támadók vezére, a törökök szempontjából az egyik legnagyobb szultán is, s innen az oszmán hadak visszavonulásra kényszerültek. Ne feledkezzünk meg Gyula várának hős védőiről sem, akik közül is csak egy-két tanú maradt.
Ha sorrendbe rakjuk Nándorfehérvár váratlan és hősies győzelmét, Szigetvár és Gyula bár vesztes, de az oszmán birodalmat megállító küzdelmét, Egerben Dobó vitézeinek – és a helyi lakosoknak – sikeres ellenállását, bizony az oszmán birodalom komoly gátakba ütközött. S bár volt 150 év török hódoltsági terület, de aligha lehet kétséges, hogy Nyugat-Európa elözönlésének döntően magyar (s persze horvát és egyéb) vitézek állták útját.
De nemcsak 400-500 éves ősi és hősi múltra tekinthetünk vissza. A múlt év kerítésépítése és migránsokat korlátozó politikája ugyanúgy az iszlám terjedésének szabott gátat. Egykor az oszmán birodalom reguláris hadsereggel érkezett. Ma a migránsok döntően irreguláris, de szervezett formában.
Azt hiszem, az oszmán nagybirodalmi politika másképpen terjesztette az iszlámot, de attól még terjesztette. Ma a terjeszkedés fő hordozója a vallás. És nem szervezett hadsereg jön, hanem – látszólag szervezetlen tömeg, köztük potenciális öngyilkos merénylőkkel.
Szinte félelmetes a hasonlóság. De ma nem építhetünk várakat. Igaz, a kerítés valamit visszafog.
Európa egykor szinte egységes volt az oszmán és ehhez csatolva az iszlám veszély felismerésében. Egy éve Merkel asszony a „Wilkommenskultur”-t, a befogadás kultúráját hirdette. Szegény aligha tudta, miről beszél. Persze lassan megtanulja, mint legutóbb Előpomerániában, ahol pártja a 3. lett. De egy ilyen kérdés, hogy elárasszák-e a migránsok (kik közt azért valódi menekült is bőven található), lehet-e pártpolitikai kérdés?
Életemben először értek egyet Thürmer Gyula igen balos pártelnökkel: ez a szavazás nemzeti kérdés és nem pártkérdés. Volt néhány kiszólása az ellene szavazó kispártok felé is. Én igyekszem az újságírásban visszafogni magam, és elemzések szintjén maradni és nem pártokat kritizálni. Most nehezen türtőztetem magam.
Ha Hunyadi, Zrínyi, és Dobó idejében kispártok tüzelték volna az ellenhangulatot a keresztények ellen és az oszmán birodalom mellett, ma csadorban járnának asszonyaink, burkiniben fürödnének lányaink, esetleg iszlám hagyományok szerint csiklójuk lemetélve. S persze mindez szinte egész Európában.
Értem, hogy az erősen döglődő kispártok valamivel fel kívánják hívni magukra a figyelmet, de a nemzet érdekei ellen szóló kampányokat még beveszi valaki?
Mondják, hát nem szégyenletes, hogy mikor kultúránk végveszélyben van, akad, aki saját hazája bőrére alkuszik?