Kutyafüle
A humor jó dolog, és nagyon emberi dolog. Egy jót nevetni néha többet ér mindennél. Mi, magyarok sok mindenben igyekszünk élen járni, így nekünk már pártunk is van a viccelődésre.
Ez a párt most kipécézte, hogy a kormány kampányt tart a migránsos népszavazás ürügyén. Ez sok remek poén létrejöttéhez ad muníciót.
Magam miközben a népszavazás céljával, miszerint a migránsok befogadásáról magunk dönthessünk, és azokat ne kényszerítsék ránk, akkor se, ha sok ezer, akkor se, ha néhány emberről van szó, egyetértek, azonban magával a népszavazással mint intézménnyel nem szimpatizálok.
Legfőképpen azért nem, mert az átlagember eleve tájékozatlan, könnyen esik jól hangzó szlogenek, vagy éppen álinformációk csapdájába. Emlékezzünk csak a 23 millió románra, akik mind a mi állásainkra pályáztak, most meg örülünk, ha jön 23, hogy egy kórház munkaerőgondjait időlegesen megoldja.
Aztán sajnos emlékszem a honi demokrácia immár 26 éves mélyrepülésére. '90-ben megszavaztak egy csapatot, amely nagyjából alkalmatlan volt, ám, a tovaris konyec-szlogen olyat ígért alaptalanul, ami végül is egy azóta eltűnt pártot kedvező pozícióba juttatott. A végeredmény ismert. A választók, akik a tovaris konyecre szavaztak, minden gond nélkül visszajuttatták a hatalomba a hazai tovariseket, s aztán jött a csoda, a legnagyobb tovaris-ellenzők hirtelen koalícióra léptek vodkás, majd később keretes Gyula pártjával.
Már ez maga megmutathatta volna, hogy ez az egész hazai rendszerváltósdi ebben a formájában, Besenyő Pista bácsival szólva, alapvetően hülyeség. Ám jött '98 és nyert a Fidesz. Nyert, de csak afféle pirruszi győzelmet aratott, mert az első ciklusban már leszerepeltekkel volt kénytelen koalíciót kötni. Talán van még, aki emlékszik Torgyán Józsefre?
Na igen, meg is lett az eredménye, hiszen a választók újra visszahozták a volt tovariseket, és szabadelvű barátaikat. Majd hatalomra juthatott abból az alomból egy pojáca, akiről ugyan hamar kiderült, hogy még viccnek is gyönge, de arra azért képes volt, hogy tovább rontsa, amit még lehetett. Aztán jött 2010, és jött a kétharmad, és süllyedni kezdett az ellenzék, ami elnézve őket, alapjában nem lenne nagy baj, ám nem jön helyettük senki és ez bizony hatalmas gond.
Ha visszagondolunk ezekre az eseményekre, akkor beláthatjuk, a kollektív bölcsesség, mint olyan nem létezik, kollektív tudatlanság van csak, az viszont határtalan.
Itt vagyunk hát egy újabb szavazás kapujában, és csodálkozva láthatjuk, hogy összegyűlik hülyeségre több mint húszmillió forint. Lendvai mama már számolja is kisiskolás korából megőrzött abakuszán, hogy hány lélegeztetőgépet lehetett volna rajta venni.
Pedig fölösleges számolni is, meg bármi mást csinálni. A hajó, amire vártunk, elment úgy, hogy tulajdonképpen meg se jött. Mert ellenzék nélkül egyszerűen nem lehet valóban jól kormányozni, és ellenzék, mint olyan, jelenleg nincs.
Ami van, az a viccpárt, amelynek képviselői remek poénokat tudnak gyártani a kormányzati propagandára válaszul, ám arra vonatkozóan, hogy mi következne akkor, ha nem a várt eredmény jönne ki a népszavazásból, már nincs megoldásuk.
Persze ez nem csak honi probléma. Amennyiben a demokrácia fellegvárának tekintett USA-ra figyelünk, akkor láthatjuk, hogy ők is hasonló gondokkal küzdenek. Jelenleg, két olyan jelölt küzd az elnöki címért, akik a régi nagy elődöknél a titkárságig sem jutottak volna.
Az ember kénytelen hinni abban, hogy a demokráciánál még nem találtak ki jobbat, és a dolgok végül jóra fordulnak, de mi van, ha mégsem? Mi van, ha a demokráciában történt csalódás utat nyit az anarchiának, vagy végleg, immár nyíltan, pozícióba juttatja a pénzdiktatúrát?
A kutyafüle párt stílusában íme a konklúzió:
Tudta? Abból, hogy rosszul működik a demokrácia, még nem következik az, hogy diktatúra van, ez csupán arra bizonyíték, hogy a hülyeség rendszersemleges. Minden más ügyben keressék Virág elvtársat.