Újabb erőszak, újabb felkiáltójel!
Németországban, Müllhausenben most egy magyar nő volt az áldozat, s a tettes három afrikai, eritreai férfi. Az ilyen durva erőszak a nők lelkét általában egy életre megnyomorítja, még ha pszichoterápia sokat tud is rajta könnyíteni.
A tettesekről nekem az, hogy eritreai, túl sokat nem mond. Pedig véletlenül Eritreáról feltehetően az átlagnál hajszálnyival többet tudok. Valamikor fél füllel odafigyeltem az eritreaiak szabadságharcára az etióp többségi uralom ellen. Véletlenül a magyar pszichológus szakmában is megjelent egy eritreai, ki a szakmának egyik közkedvelt alakja volt. Majdnem tökéletesen beszélt magyarul, igen okos volt és valami sajátos többletet hozott saját – úgy tudom évezredes – kultúrája. Nem sokat találkoztam vele, de az mindig élmény volt. Mindig valami mély emberséget éreztem belőle.
Nekem az, hogy Müllhausenben az elkövetők eritreaiak voltak, tehát semmit nem jelent. Az, hogy afrikai, már többet, de az sem negatív. Egyik legjobb egyetemi barátom és szobatársam majdnem étcsokoládé színű volt. Jóval később egyszer találkoztunk Párizsban, és azon viccelődött, hogy rajta alig látszik a kopaszodás. Mellesleg ő is majdnem tökéletesen beszélt magyarul, és bár Párizsban éltek, a fia abszolút anyanyelvi szinten. Bármelyiküket szívesen látnám ismét.
A fenti, valóban megrázó hírben szerintem az eritreai jelzőnek semmi jelentősége nincs, az afrikainak azonban már igen. Na, nem azt gondolom, hogy Afrikában nagyobb a gonoszság, mint Európában. Az akad itt is elég. Sok ismerősöm volt, ki igen szerette az afrikaiakat, többek között bátyám, akit ma is az „afrikai Zichy”- ként emlegetnek, mivel ott szolgált ENSZ-diplomataként élete több mint felében. Ismerek Magyarországon szolgáló diplomatát, aki sok órán át képes magyar népdalokat és magyar nótákat énekelni és szinte ébenfa fekete.
A választóvíz másutt van, nem a bőrszínben. Ha hozzám holnap harminc csokoládé színű vendég érkezik, legalább olyan nyitottsággal fogadom, és ismerve magam félóra múlva azon humorizálunk, hogyan illik a bőrszínük a barokk falfestéshez. Ők meg elmondják, milyen tragikusan elsápadtam.
Ritkán üvöltök előítéletek miatt, de szinte botrányos leírni, hogy a tettesek eritreaiak voltak. Az áldozatnak mindegy, milyen nemzetiségű járt benne, de ezzel valóban megbélyegezzük az eritreaiakat. No, a tetteseket nem sajnálom, de igen durva az általánosítás.
És itt hadd álljon egy furcsa állítás. Nem kétséges, hogy a tettesek kapnak a német bíróságtól jó néhány évet, s börtöntársaiktól sem simogatást és elismerést. De szerintem a zárkában leült évek alatt sem fogják megérteni, miért is kapták. Őket – feltehetően – vallásuk semmiben sem tiltja, hogy birtokba vegyenek, használjanak egy keresztény nőt. Arra való. És feltehetően nem fogják érteni, mitől is bűnösök.
Egyszerűen viccnek és naivnak tartom azt a nyugati elképzelést, hogy migránsoknak mondjuk szex illemtant, szokásrendszert tanítanak. Ez a klasszikus falrahányt borsó.
És Frau Ministerpresidentin Merkel „Wilkommenskultur”-ja, tehát a menekültek keblére ölelése, és velük szelfizése magyarán nevezve egyszerűen blődli. Mindez egyszerűen egy teljesen idegen értékrend földrajzi áttelepítése, nem is beszélve arról, hogy ma már bizonyítottan kőkeményen kiképzett és militáns elemek ezreinek betelepítése is megtörtént.
Soros és Frau Merkel még mindig génmódosított multinacionalizmusban, nyílt társadalomban gondolkodik. Sajnos Európa korábban 3 évszázadon keresztül a gyarmatosításban.
S hogyan rakjuk helyre mindezt?
A magyarságnak Nándorfehérvárnál, Szigetvárnál azért sikerült megállítani az inváziót. Október 2-án ehhez is kell ismét egy össznépi állásfoglalás. És arról is gondolkodnunk kell, kiknek és miért is érdekük, hogy ne legyen egységes a magyarság, nyilvánvaló érdekei képviseletében.