Cervantes visszanéz
Dologtalan olvasó! Elhiheted, ha nem esküszöm is, azt szeretném, ha ez a könyv, mint elmémnek szülötte, oly szép, oly kitűnő s oly mulattató lenne, hogy tökéletesebb már elképzelhető se legyen.
Így kezdődik a világirodalom egyik leghíresebb regénye, s aztán így folytatódik:
Azonban nem tehettem a természet törvénye ellen, mely szerint mindenek magokhoz hasonlókat nemzenek.
Igen, s mindez 1600-ban.
Ez jutott eszembe, amikor a hazai Don Quijote díj körüli hisztéria a végletekig expandálódott a média világban. Kedves olvasó, kinek most nincs jobb dolga, mint elmélkedni velem a nem létező lovagokról, lásd, mire jutottam.
Történt, hogy egy meglehetősen trágyás tollú újságíró, kinek munkásságáról már magam is megemlékeztem egyszer, megkapta a hazai Don Quijote díjat, mely a szokásos politikai képmutatásnak hála lovagkeresztnek neveztetik. Ebben az elnevezésben benne van az összes cinizmus, ami csak a hazai közéletben jelen lehet, hiszen kishazánkban a lovagkultusz messze nem érte el a nálunk mai is szerencsésebb országokban dívó mértéket.
Aztán hozzá tehetjük még, hogy a kereszt, sem lehet általános pozitív szimbólum, hiszen van ebben az országban egy kiterjedt szubkultúra, mely szerint a kereszténység egyenlő a középkorban ragadással.
Érdekes módon, mégis a fent meg nem nevezett személy kitüntetése kapcsán jöttek csak rá tömegesen, hogy mennyire álságos dolog a huszonegyedik században lovagkeresztet birtokolni. A saját véleményem szerint így elnevezni egy kitüntetést, amúgy minimum la Mancha lovag történeteinek megjelenése óta kínos dolog, de hát tudjuk, az ízlések, miként pofonok is, igencsak különbözőek lehetnek.
A visszaadásban leginkább a többször is bérmálkozott miniszterelnök idején kitüntetettek jeleskedtek, megerősítve Cervantes fentebb idézett gondolatát a hasonlókról.
Cervantes tehát visszanéz és jót nevet. Ekkora vihart, ilyen kis biliben, a műve óta eltelt 400 évben is csak keveset láthatott. Az újságokat, a tévéket és természetesen az internetet is elöntötte a lovagi igazságot keresők érvhalmaza. Ám, miként la Mancha lovagja Dulcineát, úgy ők sem lelik az igazságot.
A nem éppen simabeszédű kitüntetett pedig fürdik a hirtelen jött rivaldafényben, interjúkat ad, megbán, megfogad. A keresztek pedig gyűlnek a köztársasági elnök irodájában. Itt érthetjük meg Arany János sorát: "Halomba, mint, kereszt", s folytathatjuk vele: "Király(elnök), te tetted ezt". Igen, ez az a költői előre látás, melyet már említettem másutt is.
... mert valóban azzal a lelkiismeret-furdalással hagyom el a világot, hogy én adtam okot ennyi együgyűség megírására.
Ez Don Quijote végrendeletének utolsó mondata. Ennek kissé módosított változata úgy hangzik: Mi adtunk okot erre az egészre, erre a csúfságra, mely minden intelligens embert megrendít és elborzaszt. Ezt elmondhatják a kitüntetés kiagyalói, az átadói, az átvevői, a visszaadói és mindazok, akik saját önös érdekeik mentén évtizedek óta képtelenek az ésszerű együtt gondolkodásra egy hazáért, melyben ugyan lovagok igazából nem nagyon voltak soha, ám mindig volt ereje talpra állni, újra és újra, még alkalmatlan elitjei ellenére is.