Apró hibák – súlyos következmények
Gödöllőn meghalt egy fiatal lány. Nem vette ki a slusszkulcsot a kocsiból, s járva hagyta a motort, míg kinyitotta a garázsajtót. Arra járt egy cigányzenész (szeretem az igazán jó cigányzenét). Hirtelen ötlettől hajtva úgy gondolta, nem jó részegen gyalogolni. Kényelmesebb kocsival utazni. Nem jött össze. A fiatal lányt gyászolják és eltemetik. Az ad hoc rablógyilkost élve. Aligha fog valaha újra zenekarban játszani. Halmazati. S most a bíróság húzza el utolsó nótáját.
A slusszkulcsot pár éve ismerősöm is bennhagyta garázsajtó záráskor. Suzukiját a hirtelen beült idegen nem hagyta ott. Soha újra nem látta.
Zala élményfürdőjében a nagy csúszdára belépett egy egészséges férfi. A csúszda alján kijött egy nyomorék rongycsomó 9+2 bordatöréssel, beszakadt tüdővel, élettelenül. Aztán visszahozták e világra. Vajon az orvosok mit tudnak még belőle összerakni? Egészséges embert aligha. Az élményfürdő igazgatósága – igen okosan – azonnal elvégeztette a TÜV műszaki felülvizsgálatot, mely a csúszdán mindent rendben talált. Tehát feltételezhetően nem a csúszdában, hanem az azon lecsúszóban volt valami apró hiba. Talán kicsit vagánykodott, túllépve a veszélyességi határt. Élete végéig viseli súlyos nyomát.
Én is hibáztam. Múlt hét végén eltűnt összes személyi iratom. A kempingbe befelé még megvolt, de reggel már nem. Pedig a kocsiban volt. Ki nem eshetett. Valaki "megtalálta”, pedig csak másfél órára mentünk vacsorázni 40 méterre a kemping egészen jó vendéglőjébe. A bankkártyámról nem próbáltak meg pénzt felvenni, feleségem táskájából sem vették ki a kb. 2000 Ft-ot. Nem pénzre utaztak! De a személyi papírok a mai világban sokat érhetnek. Pótoltam már a régit, de nem tudom, mely országban ma ki használja. Hibám feltehetően annyi: néhány nap kellemes szabadság után nem ügyeltem zsebirattartóm láthatatlanságára. Egy zárt kocsit egy profinak kinyitni szinte vicc.
Sokat gurulok az autópályán, de igyekszem péntek délután soha nem vezetni a Balaton irányába. Sok százezer kilométer van mögöttem. S nem tartozom a lassú vezetők közé. De megtanultam odafigyelni. S miután néha azért mégis M7, Budapestről Siófok felé, látom a közlekedést. Eléggé megrettenve. Nem a gyorshajtástól. Kinek van pénze, finanszírozza a közlekedésrendészetet! Majdnem magánügy. Ha tud vezetni és csak saját a kockázat.
De abban az autófolyamban, mely pénteken a Balaton felé elindul, szinte senki sem tartja be a követési távolságot. Cikázó ifjak, jobbról balra, leállósávon is. S ha hirtelen átszalad egy kutya vagy egy nyúl, jó eséllyel legalább 6 ronccsal, esetleg 2-3 hullával is dicsekedhet. Hetek óta nem emlékszem, hogy péntek délután ne lett volna baleset miatt dugó. Apró hibák, súlyos következmények. De ezek a balesetek nem véletlenek. Bele van kódolva a helyzetbe.
Hirtelen fékezés még jó vezetőnél is szükséges lehet. S aztán jön néhány ráfutás, rosszabb esetben néhány temetés. Láthatóan az emberek többsége nem érti a fizika egyszerű törvényeit. Az első hirtelen fékez, a többi beléáll. Mindig úgy vezetek, tudjam, mi előttem, de mögöttem is, mindig legyen egérút. Egyszerű szabály, de kevesen tudják.
Ha a közlekedésrendészet a szuperradar mellett bevezetné a követési távolság ellenőrzését, milliárdos lehetne. És lenne sok száz túlélő.
Nem tudom, észrevették-e már, hogy a magyar országút a legnagyobb temető. Itt kereszt, ott Mária-szobor, fára szögezett elévülhetetlen műanyag virágok. Gyászolni kell!? Vagy felismerni, mennyi az értelmetlen halál? Tudom, ez a meggyötört kis nemzet szeret büszkének lenni. Sokan a vagány vezetésre. Sajnos sokan nem sokáig.
Mindez nem kioktatás. Istenem, mennyi hibát követtem el életemben! De ha kevesebbet követnénk el, talán többen lennénk.