Önkirakósdi
Apró darabokból rakjuk össze magunkat. Mint egy puzzle képet…
Hogy hol is találjuk hozzá a darabkákat? Mindenhol…
Az első részeket a szülői házból kaptuk, a többit keresgéljük, gyűjtögetünk egész életünkön át. Találunk magunkból az óvodában, iskolában, munkahelyen, a városban, az otthonunkban, és szerte a világban.
Egyes részecskék a padláson porosodnak, mások a konyhában pottyannak elő egy-egy edény mögül, vagy éppen a szekrény polcain rejtőznek régi könyvek lapjai között.
A természetben is megtalálhatjuk magunkat, felhőkön úszva, fűszálon hintázva, esőcseppben ázva. A nap sugara is rávilágíthat egy-egy darabra, de van olyan is, amit éppen holdvilágos éjszakán találunk meg, a csillagokat nézve.
Minél több rész áll össze belőlünk, annál könnyebben meglátjuk, mi az, ami még hiányzik.
Néha útra kelünk, más városokba, más tájakra, távoli országokba is elmegyünk, hogy megtaláljuk önmagunk elveszett alkotóelemeit. De van úgy, hogy otthon maradunk, befelé indulunk, magunkba nézünk, és gondolatainkból, érzéseinkből, lelkünk legtitkosabb belső zugaiból kerül elő egy újabb alkotóelem, amitől többek leszünk.
Vannak olyan részeink is, amiket más emberektől kapunk. Ők őrzik darabkáinkat, és amikor összefutunk valahol, akkor átadják nekünk – egy szóban, egy tekintetben, egy ölelésben - és általuk közelebb kerülünk ahhoz, aki igazából vagyunk.
Aki törekszik rá, az előbb-utóbb önmagára talál. Keresgéljünk, gyűjtögessünk, illesztgessünk tehát szorgalmasan. Járjunk nyitott szemmel, vegyük észre azt, ami hozzánk tartozik, ami mi vagyunk. És merjünk önmagunk lenni.