Hajrá Magyarok!
Én még meg sem születtem, mikor már a magyar focinak nem sikerült Eb-re kijutni, pedig negyven éves vagyok. Kölyökként Disztléket néztem még áhítattal, aztán történt, ami történt az elmúlt sok év alatt. Egyre több bába lett az amúgy lehetségesen jól játszók körül, és folyamatosan tűnt el valami, amit "Csapat"-nak lehet hívni.
Aztán kezdett valami megváltozni, sok, nagyon sok év alatt, az addigi tízmillió edző tízmillió fociszerető drukkerré vált. Ami eddig a másik hibáztatásából állt, mostanra egymás biztatásává, és támogatásává vált. Dárdai dárdája ott ért el végre találatot, ahol a cél volt, Storck pedig megtalálta az "i"-re való pontot. Végre...
Mert mindenki ismerte az eddigi "jól bevált" dramaturgot, ha a magyar válogatott nem kapott az első tizenöt percben gólt, akkor is nagyjából lejárt az első félidővel a szavatossági ideje, és a mérkőzés hajrája lett a veszte. A legszomorúbb, hogy ezt mindenki tudta előre, de senki nem tett ez ellen.
Most ez változott meg. Néztem a fiúkat, és nemhogy elfogyott volna az erő és a kitartás, hanem fokozódni tudott, megdobogtatva sokkal több, mint tízmillió magyar szívét. Mostohagyerekből kiskedvenc lett a piros-fehér-zöld szívekben.
Őszintén? Félve néztem a kedvező jeleket, remélve, hogy nem jön egy nagy tudású "bába" megint, de nem jött, és ne is jöjjön. Ami jön, és jöjjön velem szembe, az az, hogy "Hajrá Magyarok"- kal köszöntik egymást nők és férfiak, olyanok, akiket eddig nem is érdekelt a magyar foci, de hát nem is volt rá ok eddig...
Szóval a magyar gebeként botorkáló lóból ismét magyar musztáng lett. A magyar pedig szívében mindig lovas nép maradt, csak a ló jelen esetben a foci lett. Az úton, és útfélen hallható beszélgetések foszlányai nem magyar válogatottról, hanem magyar csapatról szólnak, no meg egy jó nagy adag büszkeségről. Az Eb-n eddig két mérkőzés nemcsak a magyar embereknek adott erőt, hanem magának a csapatnak is.
Bárhogy történjenek az elkövetkezendő mérkőzések, ez a csapat nem kullogva fog hazajönni majd, hanem emelt fővel tehetik majd meg.
Meghatódva néztem a rövidpasszos játékot, mit eddig csak nagy nyugati csapatok tettek le az asztalra, ott belül esett jól. Köszönöm fiúk...
Európa előítélettel bírt, és bír felénk olyan sok dologban, köztük a fociban is. Lenézve kicsinyelték le azt, amire én azt mondom - természetesen elfogulva -, hogy sokaknak okoztunk kellemetlen meglepetést.
Írtam még márciusban egy blogot a kokárdáról és annak viseléséről, most valahogy az az érzésem, hogy az a kokárda, mind itthon, mind Franciaországban ott van a szívekben, és szívből, szívesen van viselve. Bárhogy is lesz, lesz, ahogy lesz, a magyar foci feltámadt.
Vele együtt a legszebb dolog, hogy a magyarok EGYÜTT akarnak valamit, egy dolog mellé álltak, saját maguk mellé.
Sok száz évvel ezelőtt, a múlt messzeségében volt egy mondás, ott messze nyugaton.
A magyarok nyilaitól ments meg Urunk minket.
Én ezt most szeretném lefordítani 2016-ra. A magyarok focijától ments meg Urunk minket.
Hajrá Magyarok!