Dől a lé?
Magyarország ma már offshore ügyekben elhíresült miniszterelnöke 14 évvel ezelőtt kijelentette: „merjünk kicsik lenni”, majd pezsgővel ünnepelte a román követségen Trianon évfordulóját, Magyarország kicsivé tételét. A foci Eb egyik csoportjában ma Magyarország áll az élen. Nem tudom, meddig, s nem tudom, mit hoz a szombat. Lehet, hogy több mint egymilliárdot, mondjuk egy stadion bekerülési értékének negyedét. Talán innen már másképpen hangzik az a sokat szidott stadionprogram.
A foci a „nagy bizniszek” közé tartozik, s úgy tűnik, bekerültünk ebbe az üzletágba.
Egy focibolond miniszterelnök és ma is teremfocit kergető külügyminiszter. Hát nem ez az az üzletág, amit én építettem volna, de úgy tűnik, bejön!
No, arról nem álmodom, hogy Magyarország lesz az Eb sztárja, de az kétségtelen, hogy a német köztévé magyarokat pocskondiázó kommentátorának már az első gól is torkára ragasztotta addigi kijelentéseit.
Kétség ne essék. Nem fogjuk megnyerni az Eb-t s feltehetően nem hódítjuk meg a dobogó valamelyik fokát. De ha valami nagy baki nem történik, e csoportból továbbjuthat válogatottunk, s egyre inkább jegyzik a világranglista valamely jobb helyén. Utolsó emlékem a múltból a 43. hely volt, mostanában 18. helyre emlékszem, s az előttünk álló osztrákok feltehetően hátrébb kerülnek.
Merjünk kicsik lenni? Legyen az, aki adótolvaj! Bár abban a sorban még elöl vagyunk az elmúlt 4 évtized vonatkozásában.
Úgy tűnik, a futball is húzóiparág lehet, s általában a sport. S jön a riói olimpia. S nem a kicsinységet kell megcélozni szoci módra, hanem végre helyre kell tenni nemzetünket a világban, Nem gőggel, de szerénységgel és tudással.
Merjünk a helyünkre kerülni. Egy szombati győzelem segíthet, de nem döntő. Egyre több vas van a tűzben, de a jövőhöz szorgos kovácsok kellenek.
Kellemes hétvégét, melyben néha a pihenésre is gondolni kell! Végre ne csak gürizni, de életét élvezni is tudja az átlag magyar!