Tüntetők lelkülete

Olvasom az egyik hetilapunkban a londoni publicista jegyzetét, aki arról értekezik, hogy az angliai tüntetések mennyivel mások, mint a magyarok. Ha például az oktatásügy vagy a kéményseprőadó valamilyen nem szeretett jelensége ellen tüntetnek az angolok, akkor a transzparensek, a rigmusok mindig az oktatásról vagy a kéményekről szólnak, de sohasem hangzik el, hogy „Cameron takarodj!” 

Ebben az európai polgári országban mindenki megtanulta, hogy azért, hogy nincs kréta, vagy rosszul füstölnek a kémények, nem Cameron vagy Orbán Viktor a felelős. Ezért nem véletlen az sem, hogy a tüntetésekre is azok járnak, akik érdekeltek a témában. Ez – nem egyszer személyes tanúja voltam – így van Németországban is. Merkel ellen csak akkor pfújolnak, ha kifejezetten a kancellár menekültpolitikája ellen tüntetnek. De a vasmunkások vonulására kormányellenes, netán mocskolódó transzparenseket senki nem visz ki. 

Írtam már róla, hogy felháborító, hogy az oktatásügy elleni tüntetések szónokai nem a téma felelőseit szólítják meg, hanem egyenesen a kormányzó pártot, annak miniszterelnökét szidalmazzák. Ráadásul minősíthetetlen stílusban. A pesti pedagógustüntetéseken nem a tanárok, tanítók voltak többségben, hanem más szakmák képviselői, és az a három-négyezer „hivatásos” balos tüntető, akiknek totálisan mindegy, hogy mi az alaptéma. Ők mindenhol megjelennek és ordítják, hogy „mocskos Fidesz”. Ott is, ahová senki sem hívta őket.

Ez sajnos nem Európa. És ne legyenek kétségeink, itt normalizálás sem várható. Ezt jelzi az is, hogy az MSZP egyik elnökjelöltje, Molnár Gyula kijelentette, hogy a szocialista jövőt abban látja, hogy kivigyék a politikát az utcára. De az sem az árokbetemetés jele, ahogy a Jobbik egyes vidéki urai ugyanazt a stílust veszik fel, mint a Gyurcsány-hívekből toborzódott pesti tüntetések „kormány takarodj”-emberei. 

Példa erre sajnos éppen Kaposvár, ahol a helyi ellenzékieket abszolút nem érdekelte, hogy egy kulturális rendezvényt ünnepelni gyűlt össze a város. Ők ott tüntettek a tervezett gumifeldolgozó ellen. Hogy a Rippl-Rónai Fesztiválnak mi a köze a gumifeldolgozóhoz, azt csak ők tudják. A lényeg a zavarkeltés, a polgármester otromba támadása volt. 

Úgy tűnik, nálunk soha nem lesz normális politikai kultúra. Megdöbbentő, hogy a kimúlt szabaddemokrata párt vezéreinek egyike, Haraszti Miklós már a nagy ellenség, a Jobbikkal való összefogásról vizionál. Igaz, összefogtak ők már a Horn-féle kommunista utódpárttal is, mit nekik most egy Jobbik. A lényeg, hogy ne a Fidesz nyerje meg a következő választásokat. A bal és a jobb már együtt vonul az utcára, mindegy, hogy ott éppen ki, és mit ünnepel.

Igen, Angliától borzasztóan messze vagyunk. Sokat kell még arra várnunk, hogy errefelé is a fekete fekete, a fehér fehér legyen. Nálunk marad a politikai maszatolás. Egy biztos: az olyan politikusok, mint akik például Kaposváron ilyen stílustalanul felléptek, azok nem Európa lelkületét hozták el a somogyi városba.