Eső mosta gondolatok
Lenézett fentről a Teremtő. Kíváncsi volt, hol tart most a Világ. Tekintete végigsiklott a tájon. Látott erdőket, mezőket, megművelt kerteket, folyókat, tavakat, utakat.
Lenézett a városokra, falvakra, megnézte az utcákat, a házakat, tereket, megnézte a forgalmas, és az elhagyott helyeket. Benézett a templomokba, iskolákba, gyárakba, és belesett az otthonokba.
Látott embereket, gazdagokat, szegényeket, vidámakat, kedveseket, dolgozókat, és resteket.
Összegezte a látottakat, és kicsit elborult a tekintete, mert nem csak jót és szépet látott, mint ahogy azt remélte.
Látott nagyon félresiklott dolgokat, kusza gondolatokat, sötét indulatokat. Látta magukba fordulni az embereket, és látott egymás ellen fordulni tömegeket. Látott rendezetlen, fájó helyzeteket. Látta a tisztátlan dolgokat, elhagyott eszméket, negatív falakat.
A Teremtő gondolt egy nagyot: vizet küld le, hogy megtisztuljon mindaz, ami elkoszolódott.
Mi, itt alant, mindebből először csak a felhőket észleltük. Aztán esett. Napokig. Már belefáradtunk abba, hogy rossz az idő, akarva, nem akarva. De nem vettük észre, hogy értünk van…
Azért jön a sok víz az égből, hogy tisztára mossa a városokat, tereket, az elhanyagolt helyeket.És amikor majd elvonulnak a gondok okozta sötét fellegek, és újra kisüt a nap, minden tisztán csillog majd – már fényesíteni sem kell semmit –, akkor majd a gondolataink is fényesebbek lesznek. Talán tisztábban látjuk a sötét helyzeteket.
A Teremtő majd ismét lenéz, és ha még nem elég tiszta a világ, küldi az újabb esőt…
Mi meg csak azt látjuk, rossz idő, víz, felhő, de nem figyelünk arra, amit üzent a Teremtő. Pedig nem ártana néha.