Te döntesz

Nap mint nap rengeteg élethelyzetben kipróbálhatjuk magunkat. Jó, kevésbé jó, és számunkra kedvezőtlen helyzetek követik egymást. De azt mindig mi magunk döntjük el, hogy miképpen éljük meg az adott helyzetet.

Az eseményeket, amelyek történnek velünk, kétféleképpen élhetjük meg: magas vagy alacsony szinten. A magas szint a megértés, a hála, elfogadás, és pozitív hozzáállás a dolgokhoz, míg az alacsony szint agresszió, meg nem értés, negatív hozzáállás.

Hogyha olyasmi történik velünk, amit nem veszünk jó néven, az is értünk van, hogy tanuljunk belőle, vagy figyelmeztet valamire. De megélni többféleképpen lehet. Akármennyire lesújtó is számunkra valami, megélhetjük úgy, hogy levonjuk a tanulságot, próbálunk nyugodtak maradni, és nem visszavágunk, hanem megoldásokat keresünk. Ez a magas szint.

Sokszor nehéz a rosszat nyugodtan megélni, nem dühöngve, mert még ha tudatosan odafigyelünk is, akkor is előfordulhat, hogy előbb jönnek az indulatok, és utána a gondolatok. De ha tudatosan kerüljük az alacsony szintet, akkor előbb-utóbb megszokjuk, és megtanuljuk az élet magas szintjét, és egyensúlyba kerülünk önmagunkkal és a világgal.

A jó dolgokat is többféleképpen élhetjük. Azokat is megélhetjük magas szinten, amikor élvezzük, amit kaptunk, és örömünket megosztjuk a környezetünkkel, ezzel mások hangulatát is emelve. De megélhetnénk alacsony szinten is (bár tudom, ezt közületek senki nem teszi, ez csak elméleti feltevés). Aki alacsony szinten éli meg a jót, az többnek képzeli magát másoknál, lenézi a többieket, akiknek éppen rosszabbul mennek a dolgaik, elfordul tőlük, vagy úgy viselkedik, mintha felettük állna. Pedig nem.

A lényeg az, hogy mindig a tiéd a döntés lehetősége, hogy miképpen élsz meg egy pillanatot, egy helyzetet, egy kihívást. A saját életed Te éled, és Te döntesz arról, hogy miképpen teszed ezt. Dönts a saját belátásod szerint, dönts úgy, hogy jó legyen.