Álmok
Álmodunk, és álmodozunk. Álmodni nem csak éjszaka szoktunk, amikor alszunk, hanem napközben, éberen is, csak nem mindig tudatosul bennünk a folyamat, amikor álmokba öntjük vágyainkat. Az egészen aprócska vágyakat is, amelyektől nem is remélünk semmit, de azért megszületnek, és ott vannak bennünk, valahol legbelül, és a legmerészebb vágyainkat is, amelyek megvalósítására rengeteg időt és energiát fordítunk. És létezik egy határ, ahol az álom már álmodozásba megy át.
Az álmaink nagyon sok félék. Vannak szerény, kis szürke álmok, szinte láthatatlanok, ők megbújnak lelkünk egyik szegletében, és várják az alkalmat, hogy egyszer nagy álmokká léphessenek elő. Vannak óriási álmaink is, amelyeket a nap minden pillanatában görcsösen álmodunk, színesítjük, dédelgetjük őket. Ők viszont nagyon jól érzik magukat ettől, és próbálnak minél tovább megmaradni ebben az álom állapotban, ahol szeretik őket, és a kedvükben járnak. Nem is igyekeznek annyira beteljesülni… A két véglet között is rengeteg féle álom van. Egyik intenzívebb, színesebb, a másik kevésbé az.
Aztán egyszer csak történik valami. A bolygók visszamennek a helyükre, az Isten lenéz, ránk mosolyog, és bólint. Angyalok serege munkába lát. A segítők vigyázz-ba vágják magukat. Az álmok sorban előbújnak a tudatunk legmélyéről, és valóra válnak. Egyik a másik után. Minden összeáll, minden működik, minden történik, minden megoldódik. Ahogy megálmodtuk. Mint a mesében. Mi pedig nem győzzük a fejünket kapkodni.
Miután kicsit észhez térünk a szédülésből, amit álmaink hirtelen és gyors beteljesülése váltott ki, adjunk hálát. Adjunk hálát az égieknek, köszönjük meg angyalainknak a segítséget, de legfőképpen saját magunknak, hogy mertünk nagy dolgokat álmodni. Használjuk ki a lehetőségeket, majd vegyük észre, és tudatosuljon bennünk, hogy nem hiába küzdöttünk valamiért, mert megéri.
Az álmok egyszer mind valóra válnak. Legyünk boldogok. És élvezzük a pillanatot…
