A jók rosszasága
A jogállam az jogállam és nem csak valami fennkölt eszme, ha működik. Márpedig van, ahol tényleg működik.
Norvégiában pert nyert egy 77-szeres gyilkos az állammal szemben, mert szerinte börtönében megsértik a jogait. Mert bizony jogai neki is vannak. Például három szobás cellában kénytelen lakni, melyből az egyik hálóként, a másik nappali/dolgozószobaként, a harmadik pedig edzőteremként szolgál. A képeket nézve sok olyan magyar ember van, akinek a lakáskörülményei meg sem közelítik hobbigyilkosunkét. Igaz, ők nem kénytelenek Playstation2-vel elütni az időt, lévén, hogy még olyan sincs nekik. Tetejébe el is különítik a többi rabtól gyilkosunkat, így nem tudja megosztani velük a hobbigyilkolás mindent felülíró feszültségoldó hatásairól szóló élményeit. Lássuk be mi is, ez felháborító, a norvég bíróság már belátta.
A jogállam a tengerentúlon is működik. Az FBI nem használhatja fel jogtalanul szerzett információit, így ezer pedofil egyelőre büntetlenül tovább vadászhat az amerikai gyerekekre. Bizony, a csúnya FBI egy magas szinten nem engedélyezett vírussal jutott az IP címekhez, ez pedig – értsük meg – nem helyes eljárás.
A fenti történetek és a többi, ehhez hasonló eset is abból a tényből indul ki, hogy az emberek alapvetően jók.
Most bizonyára sokan felvonják a szemöldöküket, miket beszélek én itt, ám ez az alaptétel szükséges ahhoz, hogy az emberi társadalmak egyáltalán működjenek. Minden ezen a feltételezésen alapul, még akkor is, ha gyakran látjuk ennek ellenkezőjét.
Az emberi társadalmak, még a diktatórikusak is, az együttműködés következtében működnek. Az együttműködés alapja pedig nem lehet más, mint a bizalom.
Gondoljunk csak az ősi vadászokra, akiknek feltétlen meg kellett bízni egymásban, hogy mindenki tenni fogja a dolgát, és a többiek megsegítik, ha bajba kerül és ő is kap majd a húsból. E nélkül a gyenge embernek egyedül esélye sem lett volna a nagyvadak elejtésére, és így a túlélésre sem.
Ez a bizalom, a jóban bízás működteti a mai társadalmakat is. Nem lehetne úgy élni, hogy minden szembejövőről azt gondoljuk, hogy egy Breivik, és akként is viszonyulunk hozzá, elfutunk előle vagy elintézzük.
Ez az alapvető jóság az, amiért az emberiség oly gyakran esik csapdába, kerül diktátorok elnyomása alá, ez az oka annak, hogy a munkahelyeken gyakran nem a legjobbak, hanem a leggátlástalanabbak jutnak a legmagasabbra.
És igen, ez az oka annak is, hogy Európa olyan nehezen kezeli a migránsválságot és a hozzá kötődő terrorizmust. Nekik nem voltak olyan tapasztalataik negyven évig, mint nekünk, keletieknek. Ők nem tapasztalták meg a senkiből lett gátlástalan valakik uralmát, ők egyéb tapasztalatok híján hisznek benne, hogy minden ember jó.
Ennek a jóságba vetett hitnek gyakran és sokszor kellett megrendülnie, mire megérkezett a felismerés, bizony, vannak emberek, akik nem jók, illetve fogalmazzunk így, a mi fogalmaink szerint rosszak.
Olyanok, akik hajlandók felrobbantani akár saját magukat is azért, hogy megöljenek ismeretleneket. Ezzel a felismeréssel nem tud mit kezdeni a hosszú ideje burokban tartott európai ember.
Persze előbb-utóbb, majd – mint a filmekben általában – a jó legyőzi a rosszat, ám addig még sok ártatlannak kell meghalnia.
A tömeggyilkosnak és a gyerekmolesztálóknak első körben igazuk lett, de csak első körben, mert az ember amellett, hogy alapjában jó, még kreatív is, és képes tanulni a hibáiból. Ezért megtalálja a módját, hogy törvényesen mindent a helyére tegyen. Legyen az gyilkos, cukros bácsi, terrorista vagy csak ingyen megélhetésre pályázó migráns.