Belső hang
Belső hangja mindenkinek van. Lehet intuíciónak nevezni, vagy hatodik érzéknek, megérzésnek, sugallatnak, első gondolatnak. Én belső hangnak titulálom.
Van, aki hallja a belső hangját, és kihasználja, amiket hall, van, aki hallja, de nem fordít rá kellő figyelmet, van, aki nem veszi észre, tudomást sem vesz a létezéséről, és van, aki nem akarja meghallani. Ettől még létezik, ott van, figyelmeztet, megmutat, útbaigazít, óva int. Mindenkit. Azt is, aki nem hisz benne. Azt is, aki nem hallgatja meg. Azt is, aki elutasítja.
Hogyha hiszünk benne, odafigyelünk rá, hogy mit mond, megkönnyíti az életünket. Segít a mindennapokban is, kritikus helyzetekben pedig nagyon jól jön. Csak meg kell hallani. Mindig a jót súgja. Hinni kell neki.
Én hallom a belső hangomat. Odafigyelek rá, és követem az utasításait. Miért ne tenném? Hiszen belőlem jön!
Hogy miket mond nekem? Néha utat mutat. Néha segít választani, néha felhívja valamire a figyelmem, amit észre kéne vennem, néha általam üzen valakinek, néha arra buzdít, hogy megtegyek valamit, néha pedig visszatart. Sokszor írásra, és fotózásra biztat. Most is azt súgta, hogy írjam le ezeket a gondolatokat. Megtettem.
Te is hallod a belső hangodat? Neked mit mond?
