Kiss-ügy, nagy botrány
Az utóbbi hetekben nem múlik el nemhogy nap, de óra sem úgy, hogy ne jelenne meg egy írás Kiss László ügyéről. Pro és kontra repkednek az érvek. Kissnek pedig tűrnie kell, ő közszereplő, akinek a toleranciaküszöbét mesterségesen magasan tartják.
Fogalmam sincs, mi az igazság az ügyében, ami tény, hogy ült nemi erőszakért, hogy jogosan-e vagy sem, az szinte mindegy is.
Ez egy ilyen ország, gondoljunk csak a nemrég elhunyt Biszkura, vagy hogy magasabbra nézzünk, Horn Gyulára, akiről soha nem derült ki, mennyire volt ÁVO-s. Még papírjai is tűntek el, a szokásos, rejtélyes módon. Nem tudjuk pontosan Útelágazódásos Péterről sem, hogy ki és mi ellen titkosszolgálkodott és miként. A sort szépen folytathatnánk. A lemutyizott light-os rendszerváltásnak ez volt az ára, soha meg nem kerülő MSZMP-vagyon, soha nyilvánosságra nem kerülő ügynökügyek stb.
Ennek fényében a Kiss-ügy valóban csak egy kis ügy.
Azt nem tudom, nemi erőszak ügyében bűnös-e, a tanítványai által nyert érmek azonban egyértelműen bizonyítják, hogy másban bűnös. Az úszás olyan sport, ahol az út a csúcsra a pofonok völgyén át vezet. A bajnokok, dobogósok közül sem mindenki gondolja úgy utólag, hogy megérte. Mit gondolnak akkor az örök hatodikak, hetedikek?
Az olimpia az új idők vallása, sokakból óriási áhítatot vált ki, még olyanokból is, akik egyébként kiütést kapnak a nemzeti gondolattól. Ám, ha szól a himnusz, és a dobogó tetején a mi lányunk, fiunk áll, akkor mindenki elérzékenyül, micsoda sportnemzet vagyunk mi, magyarok. Az olimpia elfedi sokszor a valóságot, az utat, mely nem csak nehéz lehet, de időnként akár gusztustalan is. Győzni mindenáron, akár a lélek, a test megaláztatása, vagy akár tiltott szerek használata által is.
Ennek a kíméletlen világnak egy új verzióját képviseli Hosszú Katinka és férje, ők nem csak győzni tudnak, de már azt is tudják, miként lehet a győzelem képességét pénzre váltani, minél több pénzre. Ennek érdekében láthatólag bármire képesek, a kopaszra nyírt fej csak egy látványos elem ebben a mindenben.
Ment-e érmek által a világ elébb? - kérdezzük, s számunkra a válasz adott: nem a szocialista elitsport érmein egyensúlyoztunk be egy jobb jövőbe, s a riói érmektől sem változik meg életünk. Lesznek majd, akik méltán örülnek, mert kínjaikat dicsőségre, s forintra válthatják, de a többség és mi, a szurkolók csupán egy pillanatnyi meg nem érdemelt, de vígan bezsebelt örömmel nyugtázhatjuk: a sportkönyvek lapjain még ott van nemzetünk.
Cirkuszt kaptunk, s kapunk, a nagy mókamester az élményekkel nem takarékoskodik. Kenyeret is kaptunk, kapogatunk, de minden másért keményen meg kell küzdenünk.
A mérleg egyik serpenyőjében érmek, a másikban meggyötört életek, köztük a miénk is. Középen pedig valaki egyensúlyt mímel, hogy elhiggyük, okkal létezünk.