A szőnyeg alatti világ
Messze nem varázsszőnyeg, messze nem egyszerű szőnyeg, hanem egy kőkemény valóságszőnyeg. Mindenki (és nincs kivétel nagyon) sző magának egy roppant furcsa szőnyeget. E szőnyeg láthatatlan, nincs se színe, se mintája, egy lepel, mi befedi a bennünk felhalmozódott rosszat. Mindent, ami rossz, ami rossz bennünk és körülöttünk. Ezen szőnyeg alá söpörjük be, megpróbálva tudomást sem venni róla.
Ami persze nem fog sikerülni senkinek, hisz ez nem a múltunk kincses ládája, hanem a veszteségeink és kudarcaink ládája. Ez egy egyszemélyes világ, nincs benne sem barát sem ellenség, mert mindkét szerep általunk töltődik be.
Az életünk folyamán ér megannyi kudarc és csalódás minket, teszünk fel magunkban kérdéseket, mikre sosem kapunk választ. A meg nem oldott, és fel nem dolgozott negatív élményeink pedig szépen gyűlnek a saját kis szőnyegünk alatt. Mikor pedig magunkra maradunk, akárcsak egyetlen pillanatra, a szőnyeg széle fellebben valami gonosz fuvallat által és arcunkba csapja azt, mit addig itt rejtegettünk.
Kevés embert mer ez foglalkoztatni, kevés ember mer szembenézni a kudarcaival. Biztatja önmagát, és módokat keres a kudarcainak elfelejtésére. Embere pedig válogatja, hogy ezt épp hogy is teszi, vagy épp csak tenné meg. Ez amolyan álmatlan álomvilág, saját magunk által kreált szörnyekkel, kísértetekkel, magával a gonosszal. A kisördög, a vállunk pedig nem más, mint mi magunk.
Aztán sok ember elkezd megoldás keresni, vagy akár menekülő útnak vélt ösvényre lép. Kialvatlan? Altatót kezd szedni. Rossz a kedélye? Bogyót vesz, tölt egy pohárral. Semmi sem sikerül? Elkezd hárítani másra és másért, szellemi kudarcainak a másokon megélt fizikai erőfölénye fitogtatásával próbálja helyrebillenteni azt, mit önnönmagának kéne megoldani. Ideges? Rágyújt, aztán hol ilyenre, hol olyanra. Aztán elkezdi a rossz megoldásait nagyon jól
kombinálni, kiválóan hatványozni, amivel épp még mélyebbre süllyed a szőnyeg alatti világában.
Nem megoldás altatót szedni, se nyugtatót, se kedélyjavítót, nincs értelme többet legurítani egy bárban, nincs értelme a tízedik füstrúdnak egymás után. Nincs értelme másokon elverni azt a port, ami minket fed. A saját szőnyegünk kiporolása a mi feladatunk, amihez segítséget kaphatunk, de ránk hárul.
A fásultság és a homály veszi át az éles kontrasztok helyét, hisz mi fáj, szeretné tompítani, a homály takar, altat és befed, de erre azt mondja ott lent, a szőnyeg legmélyén, hogy ez így jó. Elege lesz a napi harcokból, elege lesz az emberi arcokból, mert már fél. Fél az újtól, az újabb pofontól és megalázó kudarcaitól.
A különbség ember és ember szőnyege között maga az adott szőnyeg mérete, és az alásöpört veszteségei száma. A bukottság sokkal inkább jelen van a ma világában, mint maga a csillogó siker. Az emberek pedig végveszélyben vannak, mert jövőtlenné teszi őket a szőnyeg alatti lét.
Pedig a félelem bármily hihetetlen, de inspirálni is tud, megoldásra buzdít, de e terv könnyedén szállhat el a füstbe, ha belegondolunk abba a "civilizációba", amit állítólag "önmagunknak" hoztunk létre.
A világ elvárásokat támaszt felénk és nekünk, de nekünk oly kevés elvárásunk lehet, visszafelé. Vajon mit lehet tenni, merül fel a kérdés enyhén szólva jogosan. Ha tudnám, lehet, a világ egyik legokosabb embere lennék elég rövid élettel, mert elég sok embernek (no, és cégnek) nem kis bevételt generál mások frusztráltsága és lelki nyomora. Amit viszont biztosan kijelenthetek, hogy a menekülés – miközben épp egy szakadékba ugrunk – tuti nem megoldás. Nem megoldás altatót szedni, se nyugtatót, se kedélyjavítót, nincs értelme többet legurítani egy bárban, nincs értelme a tízedik füstrúdnak egymás után. Nincs értelme másokon elverni azt a port, ami minket fed. A saját szőnyegünk kiporolása a mi feladatunk, amihez segítséget kaphatunk, de ránk hárul.
A szőnyeg alá vezető út nem rögös, egyenes és egyre gyorsuló, hisz nem más, mint egy lejtő. A lejtő alján pedig egy gödör vár mindenkit, mellette egy ásó. Az élet adta pofonok fájnak, szinte beleremeg az ember gerince, de a szőnyeg felett, még a dombon állva talán sokkal több lehetőséget is meg lehet látni, és nem csupán a könnyebbik, és egyben lejtősebb utat választva magunkra húzni a szőnyeget.
A telő idő, a múló világgal pedig ugyanúgy elmúlik és eltelik, velünk, vagy nélkülünk, sikereink ára pedig a sikert megelőző kudarcaink sora.