Hazaérni
Azt hiszem, mindenki ismeri az érzést, amikor egy hosszú nap, vagy egy hosszú utazás után hazaér, és élvezi az otthona nyújtotta örömöket. Az otthon melegét, a nyugalmát, a gyermekei csacsogását, családja szeretetét, hogy megpihenhet, hogy önmaga lehet, hogy hazaért.
Hazaérni másképpen is lehet. A „hazaértem” érzés előjöhet egy olyan élethelyzetben is, amikor úgy érezzük, hogy végre jó helyen vagyunk a világban. Ott, ahol igazán jól érezzük magunkat, ahol tényleg megtalálhatjuk önmagunkat, ahol saját életünket élhetjük,és nem is kívánunk egy ideig elmenni onnan. Mert hazaértünk.
Hazaérni lehet a munkában is, mikor úgy érezzük, hogy éppen azt csináljuk, ami a dolgunk, amit élvezünk, amihez a legjobban értünk, amit teljes odaadással tudunk végezni. Mindenkinek van ilyen. Amikor az ember megtalálja azt a munkát, amiben igazán örömét leli, akkor érezheti úgy, hogy most hazaért.
Hazaérhetünk oly módon is, hogy rálelünk egy művészetre, ami által ki tudjuk magunkat fejezni. Tudunk valami maradandót alkotni saját magunk, vagy mások számára. A művészetben is hazaérhetünk.
A végső hazaérés pedig az, amikor majd visszatérünk a teremtőhöz. Ez valamivel megrázóbb élmény. Aki már ily módon hazaért, annak már nem lehet rossz, annál inkább azoknak, akik itt maradtak, és a hiányt érzik.
Az életünk folyamán sokszor hazaérünk. Minél többször tesszük ezt, annál boldogabbnak érezhetjük magunkat. Mert jó hazaérni.