Gombolyítok
Mindig érdekeltek az emberek, és érdekelni is fognak, mert mindegyikük egyedi és különleges, de sosem a megszokott és általános módon figyelem és nézem őket. Van egyfajta sajátos nézőpontom, minek sarokköve, hogy nem általánosítok.
Most eszembe jutott matektanárom és a halmazai, halmazokba rendeződnek az emberek is. Minden egyes ember egy teljesen különálló "halmaz", halmaza nemi identitásának, gyermekkorának, életének napjainak, érzéseinek. Aztán ezen halmazt próbálja beilleszteni a mások halmazaiba, néha több, néha kevesebb sikerrel.
Az ember képességeire vagyok talán a "legkíváncsibb", arra, hogy egy adott dolgot, hogyan fog fel, hogyan értékel, és hogyan lép belőle tovább. Nem általánosított megoldókulcsa van mindenkinek, minden egyes pillanatban dönt és eldönt, kreál, feladványt másoknak, és próbálja megoldani a mások által feladottakat.
Az élet valójában egy lecke, de nincs házi feladat, csak folyamatos felelés. Néha mi felelünk, néha minket feleltetnek, néha tanítunk, néha pedig tanulunk. Rengeteg ember él a Földön, mindegyik másképp tekint rá, és van, aki rá sem tekint, el- és lefoglalják a napi teendők, a napi feleltetés és a felelés.
Annyi ember gondolkozik, de vajon mennyien gondolkoznak el? Másképp és máshogy, mennyien döntenek arról, hogy nem a többiek képletét akarják használni, hanem keresnek valami mást, megoldást, más eredménnyel. Hány emberben indul el egyfajta gombolyagot gurítva gondolataiból? Elindítva, de nem tudva azt, hogy hova is lyukad ki. Hány kiváló ötletre legyintett rá pont a kigondolója, mondván előre már, hogy nem sikerül, hogy halva született ötlet csupán? Mennyien gondolják úgy, hogy az Ő halmazuk senkinek sem felel meg, vagy épp gondolják azt tévesen, hogy mindenkinek megfelel?
Az elénk kerülő alapján mikor leszünk meghatottak, vagy épp dühösek, milyen egyéni normákat alakít ki az egyén, és mennyit befolyásol a környezet? Én egyre jobban azt veszem ki, hogy bár milliónyi lehetőség lenne új utat találni (vagy épp építeni), egyre többen lustulnak el, és választják azt, amit mutatnak nekik. Mutatnak közösségben, médiában és "én nem akarok kilógni a sorból" alapon elfogadják azt, hogy gondolkoznak, helyettük.
Az én halmazomba ezt nem tudom és nem is akarom beilleszteni. Úgy gondolom, hogy bár azt mondják, demokrácia van, azt mondják, szabadság van, mégis egyetlen olyan hely van a világon, ahol igazán szabadok lehetünk. Ez pedig a gondolat világa. Itt nem lehet tért adni semminek és senkinek, ez minden ember végvára, a mentsvár, mi segít annyi mindent túlélni.
Mindenkinek azt mondják, légy egyéniség, légy különleges, de egy közösség formálni akarja azt, hogy légy egyedi és különleges. Messze nem a divatról, kinézetről és divatos tettekről beszélek. Egyéniség egyéni és önálló gondolatoktól lesz igazán egy ember, különlegessé pedig akkor válik, mikor egyediségét a valóság mezejére tudja úgy helyezni, hogy egy teljesen különálló halmazt alkot meg.
Ez már döfi, mondanánk, mert teret engedtünk önmagunknak, a saját kreativitásunknak. Ami fontos, hogy el kell azt dönteni, mit is szeretnénk tenni? Rombolni, mit lehet tettekkel, és lehet gondolattalansággal is, vagy alkotni önmagunknak, vagy akár másoknak.
Minden egyes emberi fejben ott a láthatatlan kéz, mi a gondolatgombolyagból alkotni képes, azt a kezet is nekünk kell irányítani, szabadon.