Szemellenző agyellenző
Ki már látott packók által vontatott vontatmányt, annak nem ismeretlen "állítmány", hogy a szállítmány és a hajtó érdekében a packókon szemellenző van. Ennek ugye az az oka, hogy az egy lóerős állat csak maga elé tudjon tekinteni, és a tőle oldalt lévő történések ne riasszák meg.
No, de mi történik, ha ezen eszköz emberi nyak fölötti régióra helyeződik? Néha pedig a szem elé is csúszik? Ezek az emberek speciális vakságban fognak szenvedni. Elég ehhez egy fals ideológia, egy meg nem értettséggel fűszerezett egó, butasággal spékelt világmegmentő gondolkozásmód, és máris kész a vakság olyan formája, mi talán az emberiségre a legveszélyesebb.
Ezeknek az embereknek esélytelen elmondani, elmagyarázni bármit is, az erre tett kísérletek kudarca előre elrendeltetett, mert nincs az az időkorlát, nincs az a magyarázó példabeszéd, mi el tudná tántorítani a saját nézőpontjától.
Minap belefutottam egy ilyen emberbe, egy írott gondolat volt a szikra, mi benne fellobbantotta az értelmetlenség homályos lángját, s egyben kioltotta az értő értelem parázsló fényét. Értelmes ember lévén udvariasan próbáltam rávezetni, aztán szóról szóra elmondani a gondolat jelentését, a hibára mutattam, mi konzekvenciájában ordított, de semmi. Eme emberen ez nem fogott, de nem adtam fel, újra és újra rugaszkodtam neki, újabb és újabb nézőpontot kínálva fel vakságának elűzésére, de mindhiába. Aztán feladtam, mert rájöttem, hogy a korsója teli, tehát nem lehet bele tölteni, csak az a gond, amivel van teli.
A félelmetes bennük az, hogy nem lehet rájuk értelemmel, kedves szóval hatni, a szem hályoga már az agy hályogává növi ki magát, romba döntve végül az egyént, környezetét, és akár a világot.
Lenyugodva summáztam az eltelt egy órát, a visszanézve elfecsérelt időt, megállapítás is született, hogy ily dolgot többé nem teszek. Igen, vannak olyan emberek, kik vélt igazukat váltig védeni fogják, magukban pedig a világ feléjük irányuló értelmetlenségén dühöngenek, hogy őket senki sem érti meg. Abba bele sem gondolva, hogy esetleg a világnak is lehet némi igaza.
Hisz ha mindenki utál minket világunkban, annak leginkább mi lehetünk okai és nem a világ. Megmagyarázni, hogy a döglött ló nem alszik, csak meditál, erre bárki képes. Viszont ha egy gondolatot kell megmagyarázni, akkor az már nem gondolat lesz, hanem egy magyarázat arra, hogy mi az, amit épp nem értett meg. Szerintem egy igazán jó gondolat egy " gondolat-vállfa", mire mindenki a saját életútján szőtt és szakajtott ingét teheti, így magáénak érezve azt, mit a gondolat kiötlője elé tárt. Nem feledve azt, hogy maga a gondolat megszületését csakis az adott ember élete és életútjának ismerete mellett érthető meg igazán.
Ez talán rosszabb, mint a butaság. A biztos hit, a magáénak érzett képlet valamennyi tudással párosítva sokkal veszélyesebb, mert ezek az emberek egy nap szembefordulnak a világgal, szembefordulnak és tetteket hajtanak végre. Az indok? Mi erre őket sarkallja? Az agyellenző, mi már a helyes képet is falsnak érzékelteti velük, és világmegváltó tervek kigondolására készteti. A félelmetes bennük az, hogy nem lehet rájuk értelemmel, kedves szóval hatni, a szem hályoga már az agy hályogává növi ki magát, romba döntve végül az egyént, környezetét, és akár a világot.
Kéne tudni látni, és nem csak nézni, nemcsak olvasni, hanem érteni, ki pedig ért, az olyat is meg tud "látni", mi szemmel követhetetlen...