A célpont és áldozat a nemzet volt maga - gondolatok a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Panaszkodhatnék:
A család, melyben születtem, egykor gazdag volt és neves. Én a háború után születtem, a kommunista fordulat évében. Anyám addigra szinte minden vagyonát elvesztette, apám szintén. Kitelepítették őket Szlovákiából, mert magyarnak vallották maguk. Somogyban apám mindenét elkobozták, még felmenőinket is elűzték a családi kriptából. Őseim alkotó nyoma a műemlékeken, a török elleni küzdelem történetében és a németek betelepítésén még részben megmaradt.
Családunk maradék vagyonából 1947-ben még telt 2 szoba-hallos villára három generációnak. Anyám a gazdaság vezetése helyett mehetett varrónőnek, azt is rövid ideig. Aztán megjelent az ÁVH, anyámat és szüleit teherautóra rakta, s elvitte. Mi, hárman gyerekek ott maradtunk semmi nélkül a lelakatolt, leplombált ház előtt. De aztán az ÁVH újra felfedezett, és minket is a tanyára vitt. Névleg kényszerlakhely, valójában szállást nem adtak. Anyám talált: az üres libaólat, melyből a lakókat a kulák házigazdától már elvitte a végrehajtó.
Néhány hónap kemping, még kemény fagyban is. Anyám élete végéig érezte nyomát az elfagyásnak. Aztán fűtetlen kamra, Jancsi kályha és mélyszegénység. Jól akkor laktunk, ha tavasszal sok madártojást gyűjtöttünk. Apámról több mint évig semmi hír, később derült ki: internáló táborban dolgoztatják.
Megettük a rádiónkat is. Azt már akkor is megértettem 4 évesen, hogy árából tudunk néha élelmiszert venni. Tojás és tej akadt, hús ritkán. És kukoricamálé. A fertőzött kút miatt kétséges volt túlélésem,de mindezt végül megúsztam, bár tragikus fogazattal.
Aztán Sztálin halála után elköltözhettünk. Budapestre persze nem, s Zebegényben még mindig rőzsét gyűjtöttünk. Én tízszer váltottam általános iskolát. Anyám szeretett volna legalább kis stabilitást adni. Tanítóimról és tanáraimról szinte kivétel nélkül a legjobbat mondhatom. A tudás, mit tőlük kaptam, valóban felkészített életre, túlélésre.
Ki voltam tiltva az ország összes állami középiskolájából is. Szerencsére az esztergomi ferencesek valóban kiváló gimnázium volt. Természetesen nevem és a katolikus iskola alapján gyakorlatilag semmi esélyem nem volt egyetemre kerülni. De a tanulmányi versenyek első tíz helyezettje automatikusan bekerült az egyetem választott szakára. Én is.
Persze kemény környezet volt, volt, hogy nevem miatt kaptam gyengébb osztályzatot, de többször magam miatt.
Célpont voltál
– emlékszik vissza több évfolyamtársam. Fizikusdiploma után állás nem akadt. Aztán szerződéssel taníthattam és kutathattam a Kandó Kálmán Főiskolán. Majd egy pályázat alapján kineveztek tanársegédnek. Másnap a kari párttitkár kirúgatott. Volt másfél évig félállásom, de ott is megtalált az ottani intézeti párttitkár. Volt sikeres kandidátusi felvételim. Elit kutatóhelyre kerültem volna, de valaki blokkolta ösztöndíjamat. Folytathatom a sort. De minek is?
Valóban panaszkodhatom?
Ma 800 ezerre teszik a Szovjetunióba, a GULAG rabszolgatáboraiba nemzetünkből elhurcoltakat. Vajon ebből a 800 ezer hazánknak fiából akadt-e egy is, kinek nálam jobban ment volna a sora?
És akkor még nem szóltam Recsk – Faludy megfogalmazásában – megsemmisítő táboráról, az internálótáborok foglyairól, a megkínzottakról, kiket bénára vagy süketre vertek, vagy egyszerűen heréjüknél fogva az asztalra szögeztek, majd az asztalt fellökték.
Életem nagy részét sváb faluban éltem. Furcsa helyzet, őseik ezreit családunk telepítette be.
Aztán jött a szovjet rendszer, és elhurcolta őket, a szerencsésebbeket áttelepítette. Zsámbékon éltem meg a kitelepítés kerek évfordulóját. S a Nyugat-Németországba kitelepítettek hazalátogató gyermekei még mindig sírva beszélnek Magyarországról és a kitaszíttatásról.
Sok szó hangzik el a zsidóüldözéséről. De mindig csak a náci és nyilas zsidóüldözésről, igaz azt aztán az egész nemzetre igyekeznek rákenni.
Arról, hogy a kommunizmusban hány zsidót hurcoltak meg, szinte teljes csend honol. Pedig a marxizmus-leninizmus az egész burzsoázia megsemmisítését célozta meg. S bizony akadt zsidó, szerintem több ezer, kit megkínoztak, kitelepítettek, internáltak vagy táborba hurcoltak: Recskre és a GULÁG-ra.
Még sokakról nem szóltam, kulákokról, értelmiségiekről, papokról, egyházüldözésről. Mindez egy-egy iszonyú szelete a kommunista múltnak és gyakorlatnak. De ezek részletek és üldözött rétegek. A cél a nemzet egészének derékba törése volt, atomizálása, a kommunizmus céljainak, s persze a dicsőséges Szovjetunió uralma alá rendelése!
A múltat végképp eltörölni, rabszolgahad, indulj velünk
énekelték és velünk is énekeltették az elnyomók, a hódítók az Internacionálét. S módszeresen igyekeztek minden lehetőséget eltörölni a nemzet újjászerveződésére.
Életem jelentős részét vidéken töltöttem és töltöm. Látom és érzem a mély sebeket. Önök is ebben élnek: szétvert társadalom, mely alig szerveződött újjá, műemlékeink töredéke fogja mindezt túlélni, kultúránkból talán még sok minden felépíthető, de messze nem minden. Lásd Márai és Wass Albert vagy éppen Faludy köteteit.
A kommunizmus sok embert megkínzott, elhurcolt, távozásra késztetett. De valójában a nemzet egésze lett keresztre feszítve.
Nemcsak a múlt riasztó, de a nemzet szétzúzott társadalmi és gazdasági szövete is alig szerveződött újjá pedig alapfeltétel egy biztató jövőhöz.