A kocka el van veszve
Most végre megint egy olyan dologról írhatok, amihez egyáltalán nem értek. Tartva magam az aktualitás kényszeréhez, az oktatásról szól mai írásom.
Sajnos az élet – szokásos rendezői húzását használva – megpróbált eltéríteni, de elfelejtette, hogy bizonyos dolgokhoz nekem idő kell. Ezért bár mindennél aktuálisabb a hír, miszerint egyik kedvenc íróm, filozófusom, Umberto Eco elhunyt szombaton, mégsem róla írok, ahhoz túlságosan közel éreztem az írásait magamhoz, hogy első felindulásból megemlékezzek róla. Ezért a laptopom mellett égő mécsessel, a nagy tanítót jelképesen megkönnyezve írom soraimat az oktatásról.
Egy volt államtitkár nyilatkozatára reagálva kockás ingbe öltöztek az iskolák. Ezt olvasni mindenütt. Az most már bizonyos, hogy a kormánypártoknak van egy titkos tanfolyama, ahol részletesen oktatják, hogyan lehet elejteni csak úgy mellékesen olyan mondatokat, melyekkel a közvélemény egy erre érzékeny része felhergelhető. Így lett a kockás ing az oktatásügy problémáinak szimbóluma.
Szimbólum ez többféleképpen is, az egyik a kompetenciák, illetve az azokkal élni tudás hiánya. Valamiért nem jelentkeztek tömegesen a matek- és a fizikatanárok jelezve, hogy a kocka egy térbeli testet jelölő fogalom, míg az ingeken található minta egy síkfelületre felvitt alakzat, mely viselőjétől függően változatos formákat vehet fel, azonban ezek egyike sem nevezhető kockának. Tehát, mielőtt tovább lépnénk, jegyezzük meg, hogy bár a média valóban nagyhatalom, ám ettől még a tüntetők egytől egyig négyzethálós mintázatú ingben voltak.
Lehet-e egy tévesen megfogalmazott szimbólum mögött valós tartalom?
Természetesen lehet, még akkor is, ha a közelmúlt történelme erre szolgált pár felettébb sajnálatos cáfolattal.
Szögezzük le, hogy az oktatás mindig is a reformok kiemelt terepe volt. A jövőre gyakorolt hatását tekintve ez jogos is. Ám azt is láthattuk, hogy friss demokráciánkban ezek a reformok még véletlenül sem értek célba. Az egyik ok a demokráciában keresendő, a rövid kormányzati ciklusok nem teszik lehetővé, hogy egy reform kicsiszolódjon, úgymond beálljon. Az egymásnak feszülő politikai erők pedig pont ebben a fontos kérdésben értenek egyet a legkevésbé.
Így egy konszenzusos, több cikluson átívelő reform megvalósítása csak álom. Ezt érezve a Fidesz, mint mindenbe, az oktatás reformjába is nagy lendülettel vágott bele. Az gondolták, lehetséges egy évtizedek óta rosszul, döcögve működő rendszert egy, esetleg két ciklus alatt megváltoztatni. Természetesen nem lehet. A sietség pedig hibákat szül. Mert ugyan jó gondolat, hogy mérni kellene a pedagóguskar kompetenciáinak fejlődését egyénenként, ám a bevezetett minősítési rendszer túl bonyolult, túl bürokratikus ahhoz, hogy a megalkotott formában hosszútávon fenntartható legyen.
Ugyanez igaz a működtetésre is. Mert valóban jó gondolat az, hogy az oktatásban, legalább az anyagi források elérhetőségét illetően legyen egyenlőség, ám ezt nem olyan könnyű megvalósítani. Főleg úgy nem, hogy a ma már rendelkezésre álló informatikai eszközök egy része anyagi források híján nem érhető el, vagy az elérhetők – a működtetők ismerethiányának köszönhetően – nem használhatók ki teljes mértékben. Az, hogy egy rendszer jó vagy rossz, mindig a működés közben derül ki.
Igazából az, hogy mondjuk egy iskolában kikapcsolják a gázt, nagy valószínűséggel nem a rendszer, hanem a működtető egyének hibája. Ilyenek még a szervezésben jóval magasabb szinten járó multiknál is előfordulnak, csak ott, ha nem indítanak el időben egy szállítmány karosszériát az összeszerelő üzembe, akkor azt szinte korlátlan anyagi forrásaikból könnyebben korrigálják. Ám, ha egy iskolában nincs fűtés, abból egyből hír lesz. Mert az nem hír, ha a többi valahány ezerben van fűtés, a hír az, ha valamelyikben nincs, ilyen a dolgok természete. Ezzel nem azt mondom, hogy a rendszer jó, hanem azt, hogy egy ilyen rendszer elsőre soha nem lesz jó, mert túl sok benne a szereplő és a véletlen változó. Egy ilyen rendszert csiszolni kell.
Igen, minden új rendszert csiszolni kell, még a legjobbat is, egy kevésbé jót meg pláne. A csiszolási folyamatnak része a tiltakozás, a figyelemfelhívás is. Azt azonban nem gondolom jó ötletnek, hogy a szülők nem engedik iskolába a gyermekeiket, mert a gyermek, még az érdekében folytatott tiltakozásnak sem lehet tevőlegesen résztvevője. Ugyanígy nem gondolom, hogy jogos a diákok azon követelése, hogy részt vehessenek az egyeztetésen, egyrészt azért nem, amit az előbb mondtam, másrészt négyzethálós ingek ide vagy oda, nem hinném, hogy összeállítható olyan delegáció, mely hitelesen tudná képviselni az összes diák érdekét.
Nagy baja még ennek az egésznek, hogy szépen odaszivárgott a tiltakozók mögé, néha elé, a politika. A rendre szerencsétlenkedő és az ellenzéki politizálásnak csak a karikatúráját előadni képes pártocskák most megrohanják a butikokat, hogy jelképeiket kockásra (illetve négyzethálósra) váltsák.
Emiatt sajnálatos, hogy az elégedetlenség egyik szervezőjéről kiderült, MSZP-s múltja van. Ciki ez akkor is, ha az említett párt oktatáspolitikusa végre lediplomázott. Mert innentől a valós problémák átkerülnek egy másik síkra, pedig az oktatás sokkal fontosabb annál, hogy megint ledarálják a politika húsüzemében, mert úgy már biztosan fasírt lesz belőle, és azt gondolom, erre – ingmintázattól függetlenül – senki nem vágyik.