Vágy
Mindenkinek vannak vágyai. Néha tudatosulnak bennünk, néha észre sem vesszük őket. Sokfélék lehetnek.
A vágyak lehetnek aprócskák, amelyek szinte észrevétlenül beleolvadnak mindennapjainkba. Ilyen picike vágy például, amikor megkívánunk egy forró feketekávét, vagy amikor egy fárasztó nap után az ágyunkra gondolunk. Vágyaink között szerepelhet a csend, a nyugalom, egy érintés, egy ölelés, vagy éppen csak egy kedves szó is.
Vannak szerény, visszafogott vágyak, de léteznek óriásiak, merészek, és szinte elérhetetlenek is. Lehetnek gyorsan teljesülők, de léteznek olyanok is, amelyek hosszú ideig kavarognak bennünk, mire teljesülnek, vagy sikerül legyőznünk, és felejtenünk.
A vágy olyan, mint egy vízfolyás. Előtör a forrásból, először kis kívánság-patakként csörgedez, majd vágy-folyammá duzzadva hömpölyög tovább. Néha vízesésként zuhan alá, szívünket, lelkünket is mélybe rántva, majd továbbfolyva. Sokszor gátak közé szorítjuk, szabályozni akarjuk, és megváltoztatni a folyásirányát, de ettől csak még jobban duzzad, és óriásivá lesz. Amikor már elég nagy erő van benne, áttöri a gátat, és könyörtelenül elsodor mindent, ami az útjába kerül, majd teljesen elönt bennünket, szétterül, és már ki sem látszunk belőle. Ezután lassan beissza a föld, felszippantják a nap sugarai, és pici felhőcskék formájában jelenik meg a fejünk felett.
Amikor elérjük, amire vágytunk, akkor a folyam békés, csillogó víztükörré alakul. Mi pedig lubickolhatunk az öröm hullámain. Legyen így! (én is erre vágyom)
