Látogatás a medve barlangjában
Olyan teli torokkal szidják a reggeli német lapok Orbánt, ahogy csak lehet. De érveik szinte már dicséretnek tekinthetőek. Szerettem volna egyet szó szerint idézni, de délutánra eltűnt a netről. A lényege az, milyen szörnyű ez az Orbán, úgy megszervezte a V-4-ek körül az EU keleti részének államait, sőt szimpatizánsokat szerzett nyugaton is, hogy ez már komoly gondot jelenthet az Európa Parlamentben történő szavazáson. No, mi a rosseb! - mondhatnánk errefelé, de azt is: „Miből lesz a cserebogár!”
A 90-es évek elején kifejezetten utáltam Orbánt. Majd felrobbantam, amikor egy bennfentes MDF-es szerint Antall halálos ágyán őt jelölte utódjának.
Elképzelhetetlen volt számomra, hogy ez a kis kekec alak, aki mindig szemtelen stílusban kritizálta Antallt, kiválasztott lehet. Nem ismerem az egykori történéseket, de aztán elkezdtem Orbánra figyelni, óvatosan, és nem feladva fenntartásaimat. Aztán kinőtte magát, mint a Horn vezette szoclib, egyértelműen posztkommunista hatalom halvány ellenzékének vezéralakja.
Az MDF – szerintem szégyenletes árulások után – szétporlott. Maradt Orbán, számomra akkor csekély remény. S itt jön az a „Miből lesz a cserebogár!” Merthogy Orbán körül megerősödött a háttér, létrejöttek ellenzéki szövetségek, volt MDF-esek, kisgazdák, s kezdett mindez csapattá épülni. Aztán 1998-ban váratlanul nyert az Orbán vezette ellenzék.
Felhívtam az egy Fidesz-színekben befutott tanítványomat, hogy gratuláljak, ő meg felkért tanácsadónak. Évekig dolgoztam mellette, főleg nagyobb ügyekben, mint az Olajbizottságban háttérszakértőként. Furcsa módon nekem is voltak ahhoz lényeges információm. Akkor két minisztériumban (OM és FVM) kerültem – főleg vidékfejlesztési kérdésekben – viszonylag meghatározó tanácsadói szerepbe. Sikerült valami keveset hozzátenni a fejlődéshez, s hogy nem többet, annak egyértelmű akadálya volt, hogy az „1990-es fordulat éve” után meghatározó módon benne maradt a politikában, az államigazgatásban – és máig hatóan a szakszervezetekben is – a késő bolsevik (nem kevéssé Aczél által kialakított) elitje és klientúrája.
1998 körül igazán nem értettem, hogy Orbán miért nem csinál egy tisztességes – szó szerint tisztességes – és jogos tisztogatást. Így hát továbbra sem lettem Orbán rajongó. Számomra a politika nem rajongás, hanem elkötelezettség kérdése, viszont innen mint egyetlen reális lehetőségre, a Fidesz polgári pártra szavaztam, örülve, hogy a halottaiból feltámadó KDNP stabil szövetséges. Ez a négy év sok jót csinált, hangyaként én is odébb vittem egy-két szükséges szalmaszálat, és sok volt a szorgalmas hangya, bár nem elég.
A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-korszak szó szerint taccsra tette az országot. A nemzet ugyan feleszmélt, de addigra már a bányászbéka alsó feléről tekinthettük a világot, Görögországnál talán csekélyebb eséllyel.
Aztán 2002-től jött Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai. Frankhiteldömping, majd frankhitelválság, válság minden szinten, szinte minden. (Összehasonlításképpen javaslom a mai Budapest képét összevetni a 15 év ezelőttivel)
Aztán elsöprő 2/3-ad, frenetikus nemleges válasz az előző évekre. Mint nevezték: „Robin Hood” politika, Orbán lett Európa és persze a multik és a bankok ellenzéki fenegyereke. Érdeklődéssel és csodálkozással figyeltem Orbánt – kevés szavazatot adtam volna a sikerre, bár Varga Misi személye számomra az elkötelezettség és tudás garanciája. (Egyszer tartott nálunk az akkor általam vezetett Magyar Történelmi Szalonban egy előadást. A szerénység, hitelesség és elkötelezettség és tudás köszönt belőle.)
A 2010-es választás több mint 2/3-os többsége hallatlan lehetőséget adott Orbán kormánya részére, mely extrém átalakításokba kezdett. Államigazgatási gyakorlatom alapján igen nagy ívűnek , bátornak és helyesnek tartom. Az ördög a részletekben rejlik. Ebbe kapaszkodnak ma a posztbolsevik érdekszövetségek. A nemzetközi politikában Orbán újra fenegyerek, igazának Európa szerte egyre több a szövetségese. No, ezért ugatnak a Merkelhez hű német lapok.
Kétségtelen, hogy Orbán migrációellenes stratégiája terjed Európában. Merkel kapaszkodhat: bukása tán nincs is olyan távol. Európa, s benne Magyarország és kultúránk léte a tét.
Ebben a feszültségteljes pillanatban ment be a medve barlangjába – Putyin birodalmába – miniszterelnökünk. Hadd idézzem a klasszikus római mondatot: „Timeo Danaos dona et ferentes” - Tán jól idézem, a latin mondás lényege: „Félek a görögöktől, még ha ajándékot is hoznak”.
Tudom, hogy a Szent Szövetség nevében az oroszok cárja verette le 1849-ben a magyar szabadságharcot. 1914 előtt a cári propaganda kiterjedt hálózata készítette elő az (I.) Nagy Háborút, s a cárokat követő bolsevik hatalom zúdította ránk a gyilkos Tanácsköztársaságot, majd a nők százezreit megerőszakoló Vörös Hadsereget, és sok évtizedes kommunista diktatúrát.
A Szovjetunió szétesett, majd Oroszország is majdnem, Jelcin idején. Ma látszólag erősödik. Putyin két hete jelentette be világhatalmi státuszuk. Hát, ami a Krím, Ukrajna és manapság Szíria területén tett akcióikat illeti, eléggé meghatározóak és provokálóak a világban.
No, éppen ebbe a medvebarlangba sétált be miniszterelnökünk és külgazdasági és külügyminiszterünk az elmúlt napokban. Kockázatos játék, nem kevés vesztés vagy nyerés lehetőséggel. Egy terjeszkedő diktatúra székházába, igaz, a közvetítő szereplehetőségével is.
Ami „leföldelhető”: A paksi bővítés iszonyú sok pénzt hozhat országunknak, ez esetben ugyanis nem egy áru eladásáról van szó. Az atomenergia, ha már működik, az energia átlagárhoz viszonyítható, ehhez képest borzasztóan olcsó. Ha egy olcsó és beruházás után törlesztendő hitellel számolunk, az árrés és nyereség optimális.
Oroszországnak mai nagy baja, hogy olajexportja jelenti a bevétel nagy részét. Tehát örül, ha valamilyen technológiát is el tud adni. Innen a kedvező hitel. Oroszország az összeomlás ellen küzd. Fontos számára ez a beruházás. Orbán meg kihasználja ezt a helyzetet, kedvező beruházással, de viták fókuszában.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem arról ismert, hogy a török és Habsburg erővonalak közt úgy játszotta ki egymás ellen a két erőtényezőt, hogy közben igazi magyar és igazi reneszánsz kultúrát teremtett. Nékem ez csak elgondolkodtató hasonlat.
Egy Európát és nemzetünket súlyosan veszélyeztető folyamat mélyén vagyunk. Kormányunk „non-ortodox” politikája ma kétségtelenül ellenpólusa az EU központi politikájának, Orbán különpolitikája és medvebarlangjárása felboríthatja az EU stratégiáit.
Nem tudom ennek következményeit, de ha nem történik meg, Európa belepusztulhat.
E cikk kérdésfeltevései nyitottak. Lehetnek válaszok, de alapvető kérdés Európa és nemzetünk jövője.